Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - III. A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG

A könnyen mozgó, vagyontalan, zsellérként vagy alzsellérként meghúzódó pusztai emberek a gyarmati jobbágygazdák cselédei voltak. A szántás alá fogott területek növelésével csökkenő állattenyésztés miatt távoztak el a városból a megye különböző falvaiba. Nem ez volt azonban az egyedüli ok. Az aszályos és dögvészes esztendők, valamint a háborús évek nagyarányú állatfelvásárlásai és a kellő utánpótlás hiánya, sőt a város egész lakosságát sújtó katonai beszállásolások előli menekülés — aminek megakadályozását célozta az 1753-ban elkezdett kaszárnya építése —, külön-külön és együttesen is hatottak a népmozgásra. A balassagyarmati lakosság számának fogyását előidéző tényezők összetevődésére élénk fényt derít gróf Balassa Pál 1740 áprilisában ékes latinságú, gyöngybetűkkel írt levele birtokostársához, gróf Zichy Károlyhoz. Eszerint Gyarmat mezőváros elnéptelenedik. A kis templom, amely azelőtt a hívek alig egyharmadát volt képes befogadni, most már mind befogadja őket. A baj okait ők ketten hivatottak megszüntetni, amit így ad elő sajátkezűleg magyar nyelven írt záró soraiban: „írhatom Excellentiádnak, oly nyomorúságát itt való szegénységnek soha nem tapasztaltam, mint most kéntelenítettem experiálni [megismerni]. Tizedike sem tehet vetést, mivel marhájokat mezőre kicsapták. Azonban az eddig való derek miatt pro raritate [ritkaság számba menően] sem látni füvecskét. Mi lesz vélek, ha annyi militia [katonaság] továbbra is nyakukon marad? — 30 ft-on is vették ölét a szénának, de már azt sem kaphatják." Nagy baj, hogy egy egész vasas regement és egy bataillon gyalog „egy fertály stábbal" ül a környék nyakán.

48 Az 1746. évi nagy jobbágyszökés előtt is volt tehát elvándorlás — főleg az alföldi területek vonzása miatt —, mégha túlzott is gróf Balassa Pál adata az arányt illetően, mert csak a katolikus lakosok templomba járásának alakulását vette figyelembe. A megye 1746. február 24-i — tehát a márciusi nagy szökés előtti — és éppen Balassa Pál kékkői uradalmáról készült kimutatás szerint Balassagyarmatról 1738-tól 8 jobbágy és 1731-től 10 mesterember szökött meg, vagyis távozott földesúri engedély nélkül.

49 A tizenöt év alatti szökések száma tehát nem olyan nagy, még ha ugyanennyit a divényi uradalmi részen lakók részéről is feltételezhetünk. Arról, hogy ugyanezen idő alatt mennyien költöztek be a városba, nem rendelkezünk kimutatással, de hogy ez a szám nagyobb volt, mint az elköltözőké, az a későbbi adatokból megállapítható. A városban élő parasztgazdák elégedetlensége az 1730-as években vette kezdetét. Ekkor vált ugyanis érezhetőbbé, hogy a telepítőlevelek megerősítése ellenére is egyre nagyobb terheket raknak a vállaikra. Golenits István, aki mielőtt a város jegyzője lett, 1736-tól 1745-ig a kékkői uradalom kancellistája volt, úgy tudta, hogy a balassagyarmati lakosok „mindég contractualiter tractáltattak", más szóval az uradalmak nem vették figyelembe az 1690. évi telepítőlevélben biztosított jogaikat, hanem mindig újabb és újabb szerződóseket kötöttek velük az úrbéri szolgáltatásokról.

50 Ugyanekkor bántotta a jobbágygazdák önérzetét — a városi vezetők már említett kijelölésén kívül — az is, hogy a földesurak által letelepített kereskedők és mesteremberek más elbírálásban részesültek mint ők. A paraszti mezőváros belső problémáit ma már fel nem lelhető források alapján Bodnár István így adta elő periratában: „Az igazság érdekében be kell vallani, hogy az első... megtelepített lakosok mint földművelők s jobbára tót ajkúak, a német eredetű mesterembereket gyűlölvén" a városon belüli ellentétek kirobbantóivá lettek. „A mesteremberek s kereskedők megtelepítése, s ezáltal a város felvirágoztatása főleg gróf Balassa Pál érdeme,