Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

JEGYZETEK

354 NH 1919. okt. 12. 35'>NH 1927. aug. 29. 35CEzen az ülésen Kovács Jenő salgótarjáni ügyvéd 50 pengő jutalmat tűzött ki a a Balassi Bálint költészetének hatása irodalmunkra című pályázatra — amelyet meghirdettek a megye két középiskolájában —, de a kidolgozásra egyetlen kö­zépiskolai tanuló sem vállalkozott. J57NH 1928. máj. 27. 358 NH 1919. dec. 14. 359 Az ünnepség két részből állott: január 20-án Huszár Aladár nyitóba meg, mél­tatva Madách irodalmi érdemeit, majd Négyessy László tartott előadást Az ember tragédiájáról. A műsorban Tibai Takács Erzsébet zongorázott, majd mű­kedvelők adták elő a tragédia ötödik színét. Befejezésül Jeszenszky Kálmán mondott méltató beszédet Madách arcképének megkoszorúzása alkalmával. Január 21-én délelőtt 11 órakor kezdődött a tulajdonképpeni ünnepély, a dísz­közgyűlés, amelyen Huszár Aladár elnökölt, aki az ünnepi beszédet is mon­dotta. Ezután KossacZky Árpád titkár bejelentette, hogy a Madách irodalmi működésének méltatására kiírt pályázaton az 5000 koronás pályadíjat Visnyovszky Rezső, a társaság rendes tagja nyerte. A megjelent vendégek mindegyike mél­tatta Madách irodalmi munkásságát. — NH 1923. jan. 28. seONH 1923. dec. 4. 3G1NH 1924. márc. 16. 362 NH 1924. jún. 1. 363 NH 1925. nov. 6. — NH 1925. nov. 29. 984 NH 1926. máj. 9. 365 NH 1927. okt. 18. 366 NH 1934. júl. 8. 367 NH 1937. szept. 19. 368 NH 1920. jan. 11. 360 NH 1924. jan. 20. 270 NH 1927. aug. 20. 3"ÍNH 1944. júl. 29. 372 NH 1922. jan. 15. 373 NH 1924. máj. 11. 37'í NH 1921. szept. 25. — A Gödöllői Művészegyesület hatodik kiállítását rendezte Balassagyarmaton a városháza tanácstermében 1921. december 18-án. — NH 1921. dec. 18. 375 NH 1923. dec. 4. 376 NH 1929. jún. 16. 377 A kiállításon részt vettek: Ács Sándor, Antal József, Antal Lóránd, Boda Gábor, Boromissza Tibor, Büky Béla, Czakó László, Fáy Aladár, Hangay Szabó Miklós, Litkey György, Mokry Mészáros Dezső, Muhoray Mihály, Nagy Sándor és Né­methy Béla. — NH 1935. okt. 1. 378 NH 1924. okt. 26. 379 NH 1922. márc. 19. 380 NmL Bgy. kt. jkv. 24. sz. 1925. máj. 7. 381 Az újabb adományok közül említést érdemel Sztranyavszky Sándornak a világ­háború alatt összegyűjtött harctéri tudósítások gyűjteménye, Saskeöy Ferenc Írt­kei plébános 450 kötetes könyvtára, Scitovszky János alispánnak a tisztviselők által felajánlott albuma, Székely Miksa külföldi pénzgyűjteménye, özv. Berezel Henrikné egy Károlyi Gáspár-féle bibliát és több könyvet, Kubinyi Konrád Nagy 37* 579

Next

/
Oldalképek
Tartalom