Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VI. A KIEGYEZÉSTŐL A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOMIG

A mezőgazdasági cselédek (béres, kocsis, mindenes, uradalmi kondás) helyzete az 1870-es évek végétől romlott, kisebb lett a bérük, s főleg a természetbeni juttatásaik. A munkáltatók ugyanis válogathattak a munkát kereső sok nincstelen között. A cselédek munkaideje nyáron 16—18 óra volt. Lakásviszonyaik — egy-két kivétellel — továbbra is borzalmasak (kisebb gazdaságokban istálló vagy földes kamra) voltak. De életük még így is teljes bizonytalanságban telt, hiszen komoly ok nélkül elbocsáthatták őket, betegség esetén pedig fizetést egyáltalán nem kaptak. Az 1890-es években a mezőgazdasági cselédek (keresők) száma kb. 148 volt. A földmunkások napszáma városunkban 1878-ban 70 krajcár és 1 ft között váltakozott, ugyanakkor egy mázsa búza ára 12 ft volt. A háztartási alkalmazottak (szakácsnő, szobalány, cselédlány, konyhalány, dajka) nem tartoznak ugyan a mezőgazdaságból élők s abban dolgozók közé, de itt említjük meg őket azért is, ment rendszerint szegényparaszt vagy agrárproletár származásúak. Életkörülményeikben, helyzetükben jelentős eltérések mutatkoztak munkaadójuk és beosztásuk szerint. A házicselédek munkaidejét az alkalmazó szabályozta. A háztartási alkalmazottaknak általában sok munkájuk volt, de helyzetük és megélhetésük legtöbbször elviselhető. Igaz, bármikor felmondhattak nekik, elbocsáthatták őket, ha 8 napon túl betegek voltak. A város vezetősége többször — az 1876-os cselédtörvényt megelőzően és utána is — foglalkozott a cselédkérdéssel, s ezzel kapcsolatban bizonyos kérdéseket tisztázott, szabályozott. A város engedélyével már 1867-ben cselédszerzők működtek, akiknek a munkáját időnként ellenőrizték. Később bizonyos szabályokat, tudnivalókat állítottak össze írásban a cselédek és cselédtartók számára. A városi képviselő-testület 1900-ban felülvizsgálta a város területén dolgozó cselédek jelentkezési kötelezettségéről és a hatósági cselédközvetítésről szóló szabályrendeletet. A háztartási alkalmazottak száma a század végén 528, ami feltétlenül magasnak mondható és nyilvánvalóan elsősorban a város megyeszékhely jellegével magyarázható.

103 Igazi nagytőkések a múlt század utolsó harmadában sem voltak Balassagyarmaton. A kisebb tőkések közé számítjuk a néhány kapitalista jellegű üzem (téglagyárak, malmok) tulajdonosait, ezenkívül még legalább 15—20 kézműiparos mestert is, akik 6—10 segédet foglalkoztattak. Az említettek ténylegesen már nem kisiparosok voltak, hanem kistőkések. Hasonlóan a tőkés földbirtokosok szintén a helyi burzsoázia létszámát és súlyát gyarapították. A fentieknél nagyobb volt azonban a kereskedő tőkések száma, mert a városban már régebben jelentős kereskedelem alakult ki, majd a közlekedés fejlődésével a nagykereskedelem még csak jobban megerősödött. Az 1880-as években mintegy 25, a század végén viszont már 35—40 nagykereskedő volt a városban. Mégpedig zömükben felvásárlók és terménykereskedők. A nagykereskedők jelentékeny szállításokat bonyolítottak le külföldre is, s a legközvetlenebb., kapcsolat fűzte őket a bankokhoz. Ily módon a kereskedelmi és pénztőkét egyelőre még nem is lehetett nagyon elhatárolni egymástól. Ennek az sem mond ellent, ha a bankok részvényesei között ott találjuk a tőkés földbirtokosokat, az úri birtokosok egy részét is beleértve. A nagykereskedők tevékenységével járt, hogy alkalmazottakat (könyvelő, tisztviselő) és munkásakat (raktáros, rakodómunkás, kocsis stb.) foglalkoztattak, ök voltak a város leggazdagabb emberei, ezért a képviselő-testület virilista tagjainak zöme szintén közülük