Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)
A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - V. A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG
Balassagyarmatra vonatkozóan is — a Felvidéki Magyar Közlöny egyik számában, hogy „bárhová" tekintünk, a rendezettebb és virágzó gazdaságok csak kivételként tűnnek elő". 42 A lap a mezőgazdaság elmaradottságának okait egyébként döntően a következőkkel magyarázta: pénztelenség, hitelhiány és a súlyos adóterhek. Az 1850—1860-^s években is döntően a korábbi szokásoknak, illetőleg hagyományoknak megfelelően folyt Balassagyarmaton a mezőgazdasági termelés. A parasztgazdaságokban szinte változatlanul a háromnyomásos rendszer uralkodott. Az alig trágyázott földeket faekével, gerendára erősített gallyakból álló boronával stb. művelték. A gabona cséplése kézicséppel — az érett kalászokat kiverték — történt, esetleg ökrökkel vagy lovakkal tipratták ki, „nyomtatták" a magot. A termést általában vermekbe gyűjtötték, ami azután ott rendszerint megdohosodott. Ennél valamivel kedvezőbb volt a helyzet, más szóval korszerűbb termelés folyt a nagy- és részben a (középbirtokokon, ahol már a vetésforgót alkalmazták, új növényeket honosítottak meg, jobb munkaeszközöket használtak, nagyobb gondot fordítottak a trágyázásra, sőt gyakran már szakembereket is foglalkoztattak. A mezőgazdasági termelés — a fentebbi ellentmondásos képpel együtt is •— kenyérgabonából, kukoricából, szőlőből, gyümölcsből és zöldségfélékből általában a város szükségleteit meghaladó mennyiséget adott, illetőleg biztosított. A gabonaneműek közül a rozs állt az első helyen, árpát és zabot viszont még csak keveset termeltek. Elég általánosan elterjedt volt a burgonya, s főleg a kukorica termesztése a város határában. Ezenkívül kezdett már meghonosodni a lucerna, a lóhere és a bükköny termesztése is, elsősorban a nagybirtokokon. Hasonlóan a nagybirtokokon folyt — bár az 1848 előttinél kisebb mértékben — a dohány termesztése, amit egyébként ekkor szigorúan hivatalos engedélyhez kötöttek. Ugyanakkor igen lassan haladt előre a burgonya és a cukorrépa termesztése. Nagy arányban folyt a szőlő- és bortermelés a város határában. Fényes Elek 1851-ben megjelent Magyarország geográfiai szótára című könyvében Balassagyarmat határának terjedelmét 6784 holdban (1 hold = 1200 négyszögöl) jelölte meg. Ebből szántó 2962, szőlő 328, rét 1432, nyírás erdő 1542, cseres erdő 159 hold volt, a többi pedig beltelek. A szőlő termesztése kétségtelenül igen munkaigényes volt, mégis szívesen foglalkoztak vele, mert jó termés esetén Balassagyarmaton 5—6000 vödörrel is szüreteltek az étkezés céljaira már elfogyasztott szőlőn felül. 43 A szőlőtulajdonosok arra törekedtek, hogy saját borházuk legyen, ezért az Ipolyon túl a hegyek oldalán egymás mellett sorakoztak a pincék. A jelentős bortermeléssel függött össze, hogy egyes városi alkalmazottak (pl. a jegyző is) természetbeni járandóságként 4—8 akó bort kaptak. A bor mértékéül 1853 elején vezették be az ausztriai akót (56 liter). A Felvidéki Magyar Közlöny 1862-ben igen dicsérte a balassagyarmati fehér bort. Szerinte a bortermelés Balassagyarmaton is pénzszerzési mód, és sok szegényparaszt megélhetését biztosította. Ugyanezen lap javasolta borászati társulat létesítésiét, mely a pesti borkimérés lehetőségének megteremtésével volt kapcsolatban. 44 A szőlőket időnként jégverések veszélyeztették, amelyekről többször lehet olvasni a városi jegyzőkönyvekben is. "Néha azonban a tavaszi fagyok is károkat okoztak, különösen a mélyebiben fekvő szőlőkben. A borok jobb minősége céljából á szüret kezdetének időpontját általában — kidobolás utján — hozták az érdekeltek tudomására: Ugyanakkor a korábban szüretelöket nemegyszer megbüntették/ 15
