Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)

A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

A település és környékének folyóvizei rövidebb-hosszabb patakok. Vízjárásuk igen ingadozó, s az év nagy részében kevés vizet szállítanak. De tartós eső­zések vagy hóolvadás (március—májusban) esetén rendszerint az árterületeket is elöntötték. Az egyetlen említésre méltó folyó, a 246 km hosszú Ipoly, amely jelentősen befolyásolta a környék fejlődését, s amely ma is szorosan hozzá­tartozik a város képéhez és életéhez („Palóc folyó"). A folyó Ipolytarnóctól kezdve Szobig (155 km-en át) az országhatáron kanyarog, Hontig pedig egy­úttal a megye határa. Az Ipoly útközben összegyűjti a Nógrádi-medence vizét, és a Börzsönyt részben megkerülve ömlik a Dunába. 24 Árvizei márciusban vagy áprilisban, néha májusban következnek be. Tartós esőzések idején azonban már nyáron is előfordult nagyobb vízállás (a Dunáénál valamivel később). Az Ipoly vízjárása igen szélsőséges volt: árvíz idején elérte a 700 m 3-t, a kis vize néha csak 1,7 m 3 /sec. 25 A folyó csehszlovákiai oldalról kapja vizének nagyobb részét. A baloldali patakok vízbősége kicsi, mert a vízgyűjtőterületük jelen­téktelen, a csapadék kevés, a felszín pedig sok helyen vízáteresztő homok. A Börzsöny csapadékban és vízben gazdagabb, de a hegység erős tagoltsága miatt nagyobb vízfolyások nem alakulhattak ki. A hegység lejtőin lefutó összes patak vizét az Ipoly veszi magába. 26 A település és környéke a lombos erdők zónájában foglal helyet. A ma­gasabb részeken és az északi lejtőkön a bükk a jellegzetes, az alacsonyabb hegyeken és a napos lejtőkön pedig a tölgy, cserjésekkel. A Nógrádd-meden­cében néhány századdal ezelőtt még a lombos erdő volt a természetes növény­takaró. Ma már azonban az erdők területe itt rendkívüli mértékben megcsap­pant, s mintegy 10 %-kal van csak képviselve. Kis erdőfoltok főleg a maga­sabb, művelésre alkalmatlan helyeken fordulnak elő. 27 A város határában összesen 262 kat. hold erdő van, amelyből 227 kat. hold állami, 25 kat. hold termelőszövetkezeti és 10 kat. hold a város tulajdonában. Az erdők zöme a Nyírjesi dűlőben — Csesztve és Szügy irányában — helyezkedik el, továbbá Kóvár és Ipolyszög felé, valamint a város keleti határában, az Ipoly partján. 28 Az erdő fafajtái közül az akác az uralkodó (kb. 75 %), utána a fenyő (15 %), az éger (2 %), nyír és fűz (3 %), valamint a tölgy, gyertyán stb. együttesen 2—3 %-kal következik. A határban őshonos tölgyesek már alig találhatók. A fenyvesek — nagyrészt fekete és erdei fenyőből s itt-ott előforduló lucfenyő­ből állnak — közül legismertebb a Nyírjesben levő, amelynek közvetlen szom­szédságában látható a dombtetőn a lassan kipusztuló nyírfák néhány példánya is. 29 A környék természetes erdői az Ipolyt és árterületét, valamint a patako­kat kísérő égerligetek, az Űjkóvár mellett elterülő éger4áperdő. Az ártéri liget- és láperdők cserjeszintjében főleg a mogyoró, galagonya, bodza, szeder van képviselve, de előfordul a fagyai is. Ezekre az erdőkre jellemző a fákra és bokrokra felfutó — áthatolhatatlan szövevényt alkotó — erdei iszalag, néhol a vadkomló és az Ipoly parti tüskés termésű süntök. A környék természetes állatvilága lényegében megegyezik a Cserhát és a Börzsöny faunájával, azzal a különbséggel, hogy itt egyes fajták kisebb vagy nagyobb számban szerepelnek. A kevés erdőben természetesen kevés a nagy­vad. Az őz állandó jelleggel tartózkodik ugyan a határban, de számuk — évek­kel ezelőtt 18—20 volt — meglehetősen csekély. A szarvas és a vaddisznó viszont nem állandó lakója a városi erdőknek, csak a szomszédos erdőkből jönnek át, s átmenetileg tartózkodnak itt. Apróvad és szárnyasvad (mezei nyúl, fácán, fogoly, fürj és szalonka) azonban viszonylag nagyobb számban ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom