A Rákóczi-szabadságharc és Nógrád megye. Dokumentumválogatás és ajánló bibliográfia (Salgótarján, 1976)
DOKUMENTUMOK (LEBLANCNÉ KELEMEN MÁRIA)
punctumai közt, bizonyos gabonának és zabnak a bányák szükségére -limitált arra való subsidiaria. administration a is repartialtatott volt ugyan, r azt kivánván, kinek kinek hazájához való öszve szövetkezett szives köteleztetése, de ime nemes vármegyénknek, annak praestalasában való cunctalódása, annyira közelétette hazánk megböcsülhetetlen kárára való bányák miveltetése következő megakadását, hogy az mint administrator uramnak repraesentatiojábul kedvetlenséggel értettem, immár is megakadtak volna a bányák, hogyha ő kegyelme bizonyos 7000 szapuból álló gabonát magáéból administralván, az bányákhoz kivántató népeknek csak vissza jövetelemig szóval való tartásával, s reménység nyújtásával, munkának félben való hagyását eddig is nem vontatta volna, mert immár az mindennapi subsistentiahoz szükséges naturalékat, nem csak az szabott, de akár mely határozatlan áron is munkája után érdemlett, s adni szokott vörös pénzül való jutalmazásábul nem érthetvén, élhetetlenségre való jutásával azon nép további szolgálathoz egész kedvét, igyekezetét tellyességgel le tette. .. Ha az hazánk könnyen ellátható nagy romlását meg nem indult szivei nézhetné is a nemes vármegye, tekincse legalább azt fölül haladó palástolhatatlan külső potentiák előtt származó gyalázattyát, s neve kissebbedését nemzetünknek, mellyel más országokban hire terjed, illy nevezetes beneficiumait az hazának, föl vett nemzetséges ügyének folytatására szükséges médiumoknak fogyatkoztatásával szántszándékkal vesztenünk köll, s negligálnunk. ... Méltóságos fejedelem távollétében ezeket nemes vármegye eleiben adom, és az. köz ügyhöz tött szövetséges igaz hazafiúság obligatio,]ára is emlékeztetvén, adhortalnom, tudhassa, privatumokat az publicumoknak utánna vetni, és ... succurallyon legalább a sokszor emiétett bányáknak és imminealó romiastul meg ójja. ... valamely vármegye anticipâtio képpen praestallya, vagy edgy, vagy más móddal meg legyen illendő teljes adjustatioja, hogy azért az alatt is megirt fogyatkozásokbul már veszedelemre hanyatlott voltok az bányáknak orvosoltassék, föllyebb megirt deputatiok lött röndölésnek véghez vitelében tegye félre minden akadályoztató privatumait, sőt inkább hazájához való igaz hazafiúi szeretetét, s készségét effectusban megmutassa; egyébként hogy ha az hazánk, s következendőképpen magának