Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)

A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948

lehetőséget szerzett, irányította az élelemről való gondoskodást a dolgozók számára, vigyázott annak igazságos elosztására, traktort, üzemanyagot segített szerezni stb. Mindez növelte befolyását, s megnyerte a tömegek bizalmát. A szociáldemokrata párt választási eredményeit az SZDP Politikai Bizottsága is elemezte. Ebben tárgyilagos, igaz, de emellett indulattól fűtött, a valóságnak meg nem felelő megállapítások is találhatók. Idézzük belőle a legfontosabbakat:

132 a) A szociáldemokrata párt választási eredménye „szinte páratlanul áll az 1945-ös választási krónikában". „A bányamedence 25 községében és a vasműhöz tartozó községekben igen erős mozgalmi életnek kellett volna kifejlődnie. Ehelyett a Nógrád megyei pártszervezetek mozgalma széteső, nem összefüggő és így eredmény elérésére teljesen képtelen, még egyes munkás települési helyeken is. Salgótarjánban az a hiba, nem decentralizáltan működnek a pártszervezetek." b) „Organikus hibák vannak, mert vagy a párttagok száma több mint a ránk esett szavazatoké, vagy a férfi szavazatok száma kevesebb, mint a férfi SZDP-tag." „Hat járásban egyetlen női párttagot sem láttunk." „Ok: a megyei szervek tehetetlensége. Lehetetlen, hogy az összes pártszervezetben ne lehetett volna női mozgalmi csoportot alakítani." Végül az értékelés tarthatatlan vádakat hangoztat az iparmedence múltjáról, az itt élő emberekről: „Salgótarján Sztójay után — olvasható az értékelésben — a szélső jobboldalhoz csatlakozott, aktív részese volt. A felszabadulás után a bányászság régi vezetői vették át a szerepet és most már a másik végletbe csapván át, az egész salgótarjáni bányászság mint ortodox kommunista szerepel. Tisztán látjuk, ez a régi szoc. dem. terület hogyan lett először a nemzeti szocializmus támogatójává, majd hogyan vedlett át ismét kommunistává." A nemzeti szocialistáknak, nyilasoknak —• mint ezt az előző kötet bemutatta — tevékenységük kezdeti idején szociális demagógiával sikerült átmeneti eredményeket elérni, de ezek a jobboldali sikerek kérészéletűek voltak. A szélsőjobboldal sikereihez azonban az SZDP is hozzájárult megalkuvó politikájával. A munkások nem felejtették el 1919 januárját, amikor Peyer Károly, a salgótarjáni „Haynau" közéjük lövetett. S nem felejtették el, hogy a 25 éves Horthy-időszakban hogyan árulták el érdekeiket. Boros Antal szervezett munkás mondotta 1945 februárjában a salgótarjáni városi nemzeti bizottság alakulásakor: „A magyar munkásság 1922 óta sok csalódáson ment keresztül, mert vezetői a kormányokkal olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek a munkásokat válságos helyzetbe sodorták. Éppen ezért a munkások nagy tömegekkel nem támogatják az SZDP-t." E felszólalás nem egy ember véleményét tükrözte, hanem a tömegekét. Az okok között utalni kell arra is, amit az SZDP szervezetek alakulásakor már érintettünk — a tagok összetételére. Mint ismeretes, a tagok között nagyon sok volt a tisztviselő, a kisiparos és az ügyvéd, akiktől a munkások idegenkedtek: „A Szociáldemokrata Pártban olyan emberek igyekeznek hangot adni, akiket a dolgozók nem tartanak szocialistáknak a múltjuk alapján."

133 A választásokon tanúsított magatartásukkal kapcsolatban pedig helytálló lehetett az SZDP központi szerveinek az a feltételezése is: „ ... talán azt