Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A FELSZABADULÁSTÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM GYŐZELMÉIG 1944—1948
mestere Debrecenben járt az Ideiglenes Nemzeti Kormánynál és a nehéz helyzet enyhítésére 60 vagon élelmiszer vásárlásának engedélyezését kérte. Májusban a polgármester az acélgyári üb-vel közösen Takács Ferenc iparügyi és Gábor József kereskedelemügyi minisztert kereste fel, akik 45 vagon élelmiszert ígértek a szénmedence dolgozóinak. A szervezettebb, rendszeresebb élelmiszerellátás érdekében a főispán a polgármestert a városi képviselő-testület kérésére kormánybiztossá nevezte ki. Dalnoki Miklós Bélától, az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökétől, aki Balogh István államtitkárral Salgótarjánban járt, a város vezetői azt kérték, hogy a szovjet hadsereg által a magyar államnak adományozott 250 teherautóból adjanak át néhányat az iparmedencének élelmiszerszállítás céljából. A szovjet hadsereg 15 teherautója ekkorra már 250 q lisztet hozott az Alföldről és ellenértékként szenet vitt oda. A kormány elnökének látogatása, valamint az iparügyi, a közellátási és a közlekedési miniszternek a náluk járt delegációk kérésére foganatosított intézkedései után valamit javult a helyzet. Később, amikor akadozott az ellátás, újból a szovjet hadsereg teherautói nagyobb mennyiségű élelmiszert — mintegy 1000 tonna búzát, 73 tonna lisztet, 50 tonna sót, 40 tonna húst, 3300 kg olajat, 16 tonna napraforgót, 500 kg szalonnát, 170 kg zsírt, 15 tonna cukrot — hoztak Salgótarjánba. 113 Az élelmiszer később már rendszeresebben érkezett, de a megoldásra váró kérdések közül még igen sokáig az ellátás maradt a legfontosabb. Az ellátás gondját a rohamosan növekvő infláció és a belőle származó problémák nehezítették, amiből a tőkések azonnal politikai és gazdasági hasznot igyekeztek kovácsolni maguknak. A helyzet — a bérek elmaradása a veszedelmesen magasra törő árak mögött, az élelemhiány — ugyanis nyugtalanságot váltott ki a munkások között. 1945. október 17-én Salgótarjánban a Főtérre kivonuló és tüntető munkások követelték az élelmezés megjavítását, a burgonyaellátás jobb megszervezését. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. és a Rimamurány vezérigazgatóságai ahelyett, hogy segítették volna az ellátás helyi megszervezését, a kormányra hárították a felelősséget, amikor tőle kértek még több anyagi és pénzügyi támogatást. 1 " 1 „Az objektív szemlélődőnek meg kell állapítania — írja a kőszénbánya vezérigazgatósága —, hogy az így megállapított bérek bármilyen magasak is, a reálkeresetekben még mindig lényegesen kevesebbet jelentenek, mint amennyi a munkásnak a maga személyére és családja számára szükséges. A munkásság körében határozott nyugtalanság érezhető, éppen a pénz vásárló erejének csökkenése, valamint az élelmiszerellátás elégtelensége miatt." 115 A munkásság mindinkább érezte az újjáépítésből rá háruló terhek súlyát. E terheken viszont — amint az országos pártértekezlet is megállapította — csak az újjáépítés ütemének meggyorsításával, s nem pedig a bérkövetelésekkel lehetett könnyíteni. Nagy fegyelemre, okos, meggyőző szóra és szervező munkára volt szükség, hogy a látszólag jó megoldások — mozgó bérskála^ béremelés — csábítását elkerüljék. A termelés növelését kétségtelenül gátolta a mérnökhiány is. Kezdetben a munkások körében eléggé általános volt az a vélemény, „ha meg tudtuk indítani a termelést mérnökök nélkül, akkor vezetni is elvezetjük nélkülük". — S ezt természetesen ki is próbálták, ami viszont hibákhoz vezetett. A hibák
