Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

templom mellett volt temető is. Erdejét négy királyi ekeföldre becsülték és volt tizenkét hold szőlő is. Mind a két faluban részbirtoka volt Kazai Jánosnak. Hartyánban 5 lakott és 3 elhagyott, Megyerben 3 lakott és 6 elhagyott jobbágytelek volt. Ezeken Hartyánban Alcs János, Saly András, Ravasz Jakab, Duzma István és Polgár János jobbágyok éltek úgy, hogy Alcs János és Saly András még egy-egy elhagyott telket is birtokoltak. A harmadik elhagyott telek az egri prépost és káptalan birtokában volt. Megyerben a három lakott telek Vak Miklós, Dolányi Gergely és Gyenge Brikciusz jobbágyoké volt, de mindegyiküknek volt még épületekkel együtt egy-egy elhagyott telke is. Az egyik elhagyott telek itt is az egri préposté és káptalané, kettő pedig teljesen pusztán állt. A faluban birtokos volt még és ott is lakott a saját kúriájában Rimay Pál, akinek egy Miklós nevű officiálisa, „intézője" is volt. Hartyánban minden telekhez 15 hold szántó és 2 kaszás rét, Megyerben 21 hold szántó és ugyancsak 2 kaszás rét tartozott. A jobbágytelkek fokozódó lakatlanná válása következtében — van olyan becslés is, hogy a XV. század második felében a jobbágyfalvak telkeinek 50— 60%-a már pusztán, elhagyottan állt — megyénkben is nagyobb lendületet nyerhetett az állattartás. Ebben Bécs és a délnémet városok, Augsburg, Nürnberg növekvő húsigényének és az azok felé irányuló szarvasmarha kivitelünknek volt szerepe. A megye útjain már a XV. század derekán nagyarányú marhahajtás folyt, mivel a hatvani állatvásárokra messze földről eljöttek az érdekeltek. Egy, Nógrád megye hatósága által kivizsgált hatalmaskodással kapcsolatban is arról értesülünk, hogy 1444-ben a Szokolyán birtokos Cseh László barsi ispán embereivel (Nógrád-)Verőcénél megtámadta Rozgonyi György országbíró hatvani vásárról hazatérő jobbágyait és tőlük 200 ökröt, 6 lovat és számos egyéb állatot elvetetett és ezen felül 200 arany forint értékű ruhákat, fegyvereket és egyéb javakat is elraboltatott. A marhahajtók hasonló megtámadása napirenden volt, ami azután azok felfegyverzéséhez vezetett. Állandó baj volt a sertések és juhok legeltetésével, mert ha azok más földesúr birtokára „tévedtek", ott behajtották azokat. Így jártak a sági prépost palojtai jobbágyai is, akiknek a Nógrád megyei kürtösi erdőkben legelő sertéseit 1455-ben Nyényei János hajtotta be és nem akarta visszaadni. Az állatelhajtások zöme az eltulajdonítás jegyében történt, amit rendszerint távoli piacokon való értékesítés céljából gyakoroltak. így, 1481-ben Aszupataki Henc Pál 40 juhát (Nagy-)Kőrös városába hajtották el a nógrádi Nagykérről — nyilván értékesítés céljából — Vizslási Baróc Zsigmond és Derencsényi Miklós emberei. A falvak és a mezővárosok egymással való érintkezését nemcsak az útonállók, hanem a vámszedési joggal rendelkező földesurak és vámszedőik is bénították. A bonyolult, számos visszaélésre alkalmat adó vámrendszer — amint az már 1405-ben is nyilvánvaló volt — semmiképpen sem kedvezett a kereskedelmi érdekeknek. Egymást érték a különböző figyelmeztetések. így, 1435bfen meghagyta a király a visegrádi és drégelyi várnagyoknak, hogy az esztergomi érsek váraik környékén lakó jobbágyaitól semmi címen ne követeljenek vámot, és őket ne háborgassák. Ezzel ellentétben pl. Mátyás király 1467-ben a megyénk lakosságát is érintő turai vámot, amit Pest megye közgyűlése megszüntetett, visszaállította és azt újból a Rozgonyiaknak adta. A földesurak nem-