Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
létesítményeket is támogatták. Így kapta meg 1336-ban az esztergomi szentgyörgyi prépostság Petény és Nándor tizedét, 1384-ben pedig az esztergomi Krisztus Teste kápolna a nagy-nógrádi (az esztergomi érsekség nógrádi főesperessége) Marcal, Busa, Alsó-Endrefalva, Vásáros-Terenye, Mohóra, Kálnó, Keszi, Dráhi, Szakai, Szklabonya, Zsély, Kazár, Kis- és Nagy-Csitár, Tarnóc, Kürt, Zobor, Lóc, Nóvák, Szele, Csesztve és Ság, valamint a kis-nógrádi (a váci püspökség nógrádi főesperessége) Jenő tizedeinek az érsek személyét illető részét. 30 A kor vallásosságának és lovagiasságának jellemző vonása Szűz Mária és a szentek tisztelete. Megyénkben a verebélyi szent kút az a hely, amely a Boldogasszony és „a lovag" Szent László király tiszteletét egyesítve messzeföldön híres búcsújáróhellyé vált. Itt a kegyúr a Verebi család, ez hozhatta magával, hogy meglepően sok tagja lett pappá. Inkább politikai jellegűnek tekinthető Szécsényi Mihálynak egyházi pályára kerülése. A kolostor alapító apa fiának, a pápa már 1332-ben, 16 éves korában elsőbbségi jogot biztosított esztergomi egyházmegyei papi rangfokozat elnyerésére és 1333-ban, 17 éves korában, meg is kapta a pozsonyi prépostságot, amit mások csak hosszú élet eredményes munkájának jutalmaként nyerhettek el. 1343-ban már váci és 1362-től élete végéig egri püspök. Arra, hogy a kolostoralapító Szécsényi Tamás, s a hozzá hasonló kortársai vallásossága, egyház iránti „ragaszkodása" mennyire csak külső látszat és érdek, igazolja — és egyben nógrádi szerepének háttérbe szorulását is megmagyarázza — erdélyi rémtettei sorozata. Ott, mint vajda, összeütközésbe került András püspökkel és a gyulafehérvári káptalannal. Ezért 1340— 1341-ben kecskési várnagyával, a Nógrádban is birtokos Rimái Miklóssal kiraboltatta Gyulafehérvárt, a város egy részét felgyújtatta, férfiakat—nőket meztelenre vetkőztetett, Nagyenyeden a káptalan egyik emberét elfogatta és addig kínoztatta, míg 200 márkát nem fizetett neki. A dézsmákat lefoglaltatta, Tamás papot és László szolnoki főesperest elfogatta és számos világi személyt börtönbe vettetett, megcsonkíttatott és megöletett. Más jellegű volt, amikor nem a nagyhatalmú urak, hanem maga a nép került ellentétbe az egyháziakkal. Pl. 1343-ban az esztergomi érsek a szécsényi, a rimóci, a lóci és a hollókőváraljai plébánosokat küldte ki, hogy vizsgálják meg Ambrus garábi prépost panaszát. Kiderült, hogy a zsunyi, a váraljai és a becsi (Becske) parasztok — „félretéve az istenfélelmet és nem gondolva üdvösségükre" — a prépostot garábi házában meg akarták ölni, aki a kolostorba menekült előlük és ott a sekrestyében bújt el. A parasztok azonban feltörték a kolostor kapuját és a sekrestye ajtaját, mire a prépost a maga védelmére felkapott egy szentségtartót, amit azok a földre löktek, s a kolostor, valamint a prépost kincseit elvitték. Az érsek elrendelte, hogy a plébánosok figyelmeztessék a hatalmaskodó parasztokat, hogy ha 15 napon belül elégtételt adnak, akkor az ügyet elintézettnek tekinti, de ha nem, akkor a pápától kapott felhatalmazás alapján fog ellenük eljárni. Az érsek engedékeny magatartásából egyes kutatók arra következtetnek, hogy itt olyan jobb ágy mozgalommal állunk szemben, amelynek tovaterjedésétől az érsek félt és ezért hajlandó volt azt bűnbocsánat ígéretével és a javak visszaadatásával leszerelni, illetve bevégzettnek tekinteni. Valószínűbb azonban
