Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
lan része a megye gazdasági életének is és társadalmi hatásában kútfője a köznemesség nagybirtokosok elleni állásfoglalásának. Az új arisztokraták gazdaságuk növelésére igyekeztek minden lehetőséget megragadni. A maga korában korszerű elképzeléseik az uradalmi központokká kialakított, ipart űző és kereskedő elemekkel feltöltött mezővárosok létrehozásában és a birtoktest jövedelmet jobban biztosító „tagosításában" nyilvánultak meg. Jól látható ez Szécsényi Tamás birtokszervezési akcióiból. Az 1327. évi birtokfelosztás alkalmával még kénytelen a Szécsénnyel egybeépült, valamikor külön települést jelentő Váradot testvére, Péter kezében hagyni. 1333-ban azonban arra hivatkozva, hogy jobbágyaik révén villongás támadhat a kettéosztott birtokon, elérte hogy Szécsény teljes egészében az övé lett. Ezután vívta ki, hogy nógrádi, hevesi és kis-honti uradalmainak központjai — Szécsény és Gyöngyös 1334-ben, a kalocsai érsektől más megyebeli falvaiért elcserélt 1263 óta földesúri kiváltságú Rimaszombat pedig 1335-ben — városi kiváltságokat kapjanak a királytól. Mind a három kiváltságlevél tulajdonképpen Buda város polgárainak jogait és kötelességeit tartalmazta, de ezek a kiváltságok, a XIV. század első felében élő budai joggyakorlatnak megfelelően — miként 1284-ben Nógrád esetében is — nem mások, mint a XV. századi értelemben vett mezővárosi (oppidumi) jogokban való részeltetés. — Így Szécsényben is, a kegyúri jogokat a Szécsényi család gyakorolta, a plébániai teendőket a Szécsényi Tamás által 1332-ben alapított és 1334-ben már működő ferences rendi kolostor papjai látták el, és a bírót is be kellett mutatniuk a földesúrnak. A fallal való bekerítés joga az egyetlen, ami megkülönbözteti ezeket a városokat a későbbi mezővárosoktól. Ebből sejthető, hogy a fallal való körülkerítés jogával élő Losonc is ez idő tájt kaphatta elégett szabadalomlevelét. — A budai civitás XIV. század második felében kibontakozó joggyakorlata azután zavart is okozott a régebben Buda városi kiváltságokat nyert települések „rangját" illetően. Így 1356-ban Fülek bírái és esküdtjei az egyik iratukban, a különben mindig mezőváros (oppidum), de fallal kerített városukat városnak (civitas) nevezik. Ennek az lehetett az oka, hogy Fülek vára 1262-től kezdve a IV. Béla és István ifjabb király közti békekötés értelmében királyi vár volt, amelyben még 1385-ben is a király által kinevezett várnagyok parancsoltak és mint ilyenek — akárcsak 1355-ig Budán a rektornak nevezett királyi várkapitány — bele is szóltak a mezőváros ügyeinek intézésébe. A mezővárosi fejlődés a váruradalmak kialakításának is függvénye. A várak közül még a tatárjárás előtt épültek — a IX. században már létező Nógrádtól és több földvártól eltekintve — Fülek, Kékkő és Fejérkő, a tatárjárás utáni évtizedekben pedig Baglyaskő, Buják, Csővár, Ecseg, Hollókő, Salgó, Somoskő, Zagyvafő, Szanda, Szécsény, Sztrahora (Felsőesztergály mellett) és Zagyvafő. XIV. század végi eredetűek Gács, Divény és Jenő (Diősjenő); a XIV. században uradalmi központok Szanda, Szécsény, Buják, Hollókő, Salgó, Somoskő, Zagyvafő, Fülek, Divény és Kékkő voltak. Ezek mindegyike alatt alássan kibontakozó uradalmi allodiális gazdálkodást kiszolgáló települések jöttek létre, amelyek közül több a mezővárosi fejlődés csíráit hordta magában. 17 A lakosság és a földesúr jövedelmeinek gyarapodását jelentették az egyes
