Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

kok jó része. A Csellenfiak birtokteste a XVI. század első negyedéig maradt a XV. század elejétől — birtokközpontjuk (Karancs-)Ság után — Ságinak nevezett család kezén. 1330 tájától 1459-ig, a Szécsényi család kihaltáig Tamás vajda és utódai a legnagyobb birtokosok megyénkben. Nagy tekintélyüket azonban birtokutódaik, az Országhok és a Losoncziak sohasem tudták elérni. A Szécsényiek gazdagságát nagymértékben emelték az Erdélyben és a szomszédos Hont, KisHont és Heves megyékben fekvő birtokaik. A XIV. század utolsó évtizedeiben azonban már a Losoncziak egyenrangú társaik a Szécsényieknek, míg a Ságiak szerepe megtorpan és kezdetét veszi a Balassák újbóli emelkedése. A négy bárói család mellé ekkor kezdenek felzárkózni a Verebiek.

13 A GAZDASÁGI ÉLET FEJLŐDÉSE ÉS A NEMESI REND KÖRÜLHATÁROLÁSA Az 1291. és 1298. évi törvények a különböző eredetű társadalmi rétegekből összetevődött és számbelileg az ország túlnyomó többségét jelentő jobbágyság kizsákmányolt osztályjellegéi szentesítették. Nem nyújtottak azonban védelmet a kizsákmányolás módozataival és annak a nemesség egyes rétegeinek érdekeit is sértő különböző mértékben való megnyilvánulásaival szemben. Ezen igyekezett — az uralkodó osztály érdekeinek szem előtt tartásával — az. 1351. évi törvényhozás segíteni. így a kilencedről szóló 1351. évi VI. tc. is már határozottan a nemeség érdekeit szolgálta, mert a jobbágyokat igyekezett földhöz kötni. Ez a dekrétum a kilenced bevezetésével rögzítette a jobbágyok elköltözésére vonatkozó szabályokat is. A XVI. tc. kimondta, hogy a jobbágy ura engedélye nélkül nem költözhet, de mivel annak megadásával számosan visszaéltek, a XVIII. tc. elrendelte, hogy nem szabad a jobbágy költözését azon a címen gátolni, hogy régebben valami bűnt követett el, amiért még nem lakolt. A költözés szabadságával azonban továbbra is bajok voltak, ami az új jobbágyokat váró földesurak panaszaiból vált nyilvánvalóvá. Ezek kérésére 1362-ben figyelmeztette a király az összes földesurat, hogy jobbágyaikat, ha a földbért és az adósságaikat kifizették, ne akadályozzák meg a más úr birtokára való költözésben. A nemesség és a jobbágyság gazdasági és társadalmi elkülönülésére I. Károly pénzügyi reformjai is hatottak. Az állandó értékű pénz 1336. évi bevezetése után állandósult a jobbágy telkenkénti 3 garas (18 dénár) adó is, amit 1339 óta évenként szedtek be. Az 1340-es évekből fenmaradt kamarai szerződésekben az első magyar földadóval, a kamara haszna adóval kapcsolatban jelent meg az ettől kezdve adóegységenként szereplő porta fogalma, amely olyan telket jelentett, amelynek a kapuján egy szénával vagy gabonával megrakott szekér ki- és bejárhatott. Az 1342. február 2-án Hippolit körmöci kamara ispánnal kötött és Nógrád megyét is név szerint magába foglaló szerződés a Corpus Jurisba is belekerült. Eszerint az egyházi vagy világi földesúr telkén gazdálkodóknak ,,a kirovás megtörténte után 15 nap alatt kamaranyereség gyanánt 18 dénárt kell a kamara ispán kezéhez fizetniük, lakjék bár azon a portán vagy