Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

A tatárjárás fordulatot hozott az uralkodó osztály és a parasztság egymáshoz való viszonyában is, mert nemcsak a lakosság számának átmeneti csökkenésével járt, hanem a nagy felfordulás és az azt követő újratelepítés összekeverte a helyükről kimozdított különböző népelemeket, ami a rétegek közti határvonalak elmosódását segítette elő. Az öszekeveredett lakosság a kizsákmányolással szemben a földesúri terhek teljesítésének megtagadásával védekezett. Megmozdulásait fegyverrel és egyházi terrorral igyekeztek letörni. IV. Béla egyes intézkedései pedig a parasztság osztályharcát és jogilag egységes jobbágyosztállyá alakulását mozdították elő. IV. Béla tatárjárás utáni gazdaságpolitikájának egyik célkitűzése a parasztság költözködési mozgalmának támogatása, ha az a királyi birtokokra irányult. Ennek érdekében engedélyezték 1266-ban a szabad költözködését a király és az ifjabb király területei között is. A nagy méreteket öltő parasztköltözést 1267-ben már gátolni igyekeztek, mert kimondták, hogy azokat a várföldeket, ahová a király vagy királyné nevében' népeket gyűjtöttek, vissza kell adni a várnak és hogy az ilyen falvak nem élvezhetik a szabad vendégek (hospesek) kiváltságait. Ez a várjobbágyok és várnépek földjeinek visszaadását célzó intézkedés nem gátolhatta a nagybirtokosok által is elősegített mozgást — ami megyénkben is nagyarányú lehetett —, és 1298-ban már a parasztság szabad költözködési jogának törvénybe iktatására kényszerítette az uralkodó osztályt. A kialakuló jobbágyosztályon belül már a XIII. és XIV. század fordulóján is különbséget tettek a telkes jobbágy (iobagio sessionatus, colonus), a házas zsellér (inqulinus), sőt hovatovább a hazátlan zsellér (subinquilinus) között. Amikor pedig a magyar társadalom életéből kiszorul a rabszolga és a rabszolga személyén nyugvó dologi jog helyében a „béres" (mercenarius) munkajoga lép, már a szerződéses viszony is megjelenik. Az a libertinusok társadalmi helyzetére visszavezethető gyakorlat, hogy a jobbágy a földhöz tartozik, mindvégig megmaradt, még ha szabad költözködési jogát el is ismerték. — Van azonban olyan, a familiárisi viszonyból magyarázható adatunk is, amely szerint a jobbágy elsősorban a földesúrhoz tartozik és csak másodsorban a földhöz. így, amikor 1279-ben a kálnói Etre család ősei, Etre és Miklós megosztoztak birtokaikon, Miklós (Ipoly-)Berzence falunak azt a felét, amely eddig az övé volt, átadta Etrének, aki a falu másik felét adta át Miklósnak, de úgy, hogy kúriáikat eredeti helyükön megtartva jobbágyaikat kölcsönösen átszállították a saját falurészükbe. 1270 tájától kezdve a parasztok a királyi hatalom gyengülése miatt ki voltak szolgáltatva a nagyurak fosztogatásainak. Ugyanakkor azonban megszabadulva az államszervezet nyomásától helyenként abbahagyták az adózást, nemesi földeket foglaltak el, részt vettek a megyegyűléseken és minden korlátozás nélkül változtatták uraikat. Ezek a rendezetlen állapotok mintegy 1320-ig tartottak, amikorra I. Károlynak sikerült helyreállítania a királyi hatalmat. A jobbágyok visszaszorítását célozták részben már az 1291. évi törvények is, mert kimondták, hogy a nem nemesek megyei hivatalt még helyettesekként sem viselhetnek, és megengedték, hogy az egyházi birtokosok a maguk birtokain világi ügyekben is bíráskodhatnak, ami a népelnyomó úriszék további