Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
nem addigi országrészénél többet nem követelve, nyugodtan maradt. Rövid uralkodása (1270—1272) alatt régi híveit bőkezűen megajándékozta és hű emberét, Sztregovai Tamást, a Poltári Soós család ősét nevezte ki a vármegye ispánjává. 3 Ez a viszály igen kedvezett nemcsak a harcokban érdemeket szerző egyének megjutalmazásának, hanem a köznemesség számbeli gyarapodásának is. Az 1222. és 1231. évi kiváltságlevelek nem szüntették meg sem a királyi szerviensek, sem a várjobbágyok rétegét és azoknak a királlyal és a várral szemben való kötelezettségeit. Kitűnik ez az egyre sokasodó rangemelésekből is. így lesznek „a vár ispánnak szállást adni köteles várj obbágy okból" ún. „tisztes jobbágyok", amely rangot már egyenlőnek tekintik a „nemes várjobbágyokéval", hogy végül is a várjobbágyok közül kiemelkedve, földjeik szabad birtokában a királyi szerviensek sorába kerüljenek. Sokszor a különböző fokozatok kihagyásával, sőt a várnépek köréből is történtek rangemelések. így, 1272ben András zólyomi és Tamás nógrádi ispán kérésére András ispán familiárisait, a nógrádi várnéphez tartozó János fiait — Andrást és Endrét — és János testvérének, Ipacsnak fiait — Miklóst, Jekmint és Egyedet — valamint Zelene fiát — Dénest — V. István a vár kötelékei alól felmentve a királyi szerviensek közé emelte. IV. Béla és István ifjabb király a köztük dúló harcok és külföldi hadjárataik során bőkezűen osztogatták a várbirtokokat. így, István ifjabb király 1266-ban a (Karancs-)Berényben lakó Bertalan fiait (a gróf Berényi család őseit) — Kincsedet és Jóbot — hűségükért és testvérüknek, Dersnek a görög hadjáratban történt elestéért kivette a nógrádi vár jobbágyai közül és a nemes szerviensek sorába emelte. Ugyancsak a berényi várj obbágy ok közül került 1274-ben a királyi szerviensek közé Decsk fia András is, aki Győr németektől való visszaszerzésekor tüntette ki magát. Elsősorban a katonáskodó várj obbágy ok olvadtak bele a köznemességbe. Ilyen volt megyénkben a Koplány (Cuplan) nevű várföldet birtokló, 1279 előtt kihalt Vajn (Woyn) várjobbágy nemzetség. A várjobbágyok társadalmilag alacsonyabb állású rétege a várnép (castrenses) sorából kiemelt „kelt jobbágyfiak" voltak, akik a várföldről nem mehettek el. Hasonló helyzetük volt az ún. „turóci jobbágyfiak"-nak is. Erre jellemző Latibor és fiai esete, akik visszaköltöztek a Nógrád megyei Kürtösre, ahol földjüket a király — valószínűleg még IV. Béla — az ő Turócba való telepítésük után, Demeter sárosi ispánnak adta, de ettől függetlenül is 1279-ben vissza kellett költözniük Turócba, ahol továbbra is teljesíteniük kellett a szolgáltatásokat, sőt örök hallgatást is parancsoltak nekik. Az adományozásokat is nagymértékben befolyásolta, hogy a nagybirtokosok a törvénynapokon saját érdekeiket igyekeztek biztosítani. Ezért IV. Béla 1267. évi dekrétuma lehetővé tette az ezentúl a nemesekkel egyenlőnek tekintett királyi szerviensek jelenlétét a székesfehérvári törvénynapokon. Ez nemcsak azt jelentette, hogy ettől kezdve megyénként két-három nemes is részt vett az államügyek tárgyalásában, ami a nemesi vármegye első jelentkezése az országos ügyek intézésében, hanem törekvés is a magukat ezentúl báróknak nevező főrangúak bizonyos mértékű visszaszorítására/ 1
