Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

nem addigi országrészénél többet nem követelve, nyugodtan maradt. Rövid uralkodása (1270—1272) alatt régi híveit bőkezűen megajándékozta és hű em­berét, Sztregovai Tamást, a Poltári Soós család ősét nevezte ki a vármegye is­pánjává. 3 Ez a viszály igen kedvezett nemcsak a harcokban érdemeket szerző egyé­nek megjutalmazásának, hanem a köznemesség számbeli gyarapodásának is. Az 1222. és 1231. évi kiváltságlevelek nem szüntették meg sem a királyi szerviensek, sem a várjobbágyok rétegét és azoknak a királlyal és a várral szemben való kötelezettségeit. Kitűnik ez az egyre sokasodó rangemelésekből is. így lesznek „a vár ispánnak szállást adni köteles várj obbágy okból" ún. „tisz­tes jobbágyok", amely rangot már egyenlőnek tekintik a „nemes várjobbágyo­kéval", hogy végül is a várjobbágyok közül kiemelkedve, földjeik szabad bir­tokában a királyi szerviensek sorába kerüljenek. Sokszor a különböző fokoza­tok kihagyásával, sőt a várnépek köréből is történtek rangemelések. így, 1272­ben András zólyomi és Tamás nógrádi ispán kérésére András ispán familiári­sait, a nógrádi várnéphez tartozó János fiait — Andrást és Endrét — és Já­nos testvérének, Ipacsnak fiait — Miklóst, Jekmint és Egyedet — valamint Ze­lene fiát — Dénest — V. István a vár kötelékei alól felmentve a királyi szer­viensek közé emelte. IV. Béla és István ifjabb király a köztük dúló harcok és külföldi hadjára­taik során bőkezűen osztogatták a várbirtokokat. így, István ifjabb király 1266-ban a (Karancs-)Berényben lakó Bertalan fiait (a gróf Berényi család őseit) — Kincsedet és Jóbot — hűségükért és testvérüknek, Dersnek a görög hadjáratban történt elestéért kivette a nógrádi vár jobbágyai közül és a nemes szerviensek sorába emelte. Ugyancsak a berényi várj obbágy ok közül került 1274-ben a királyi szerviensek közé Decsk fia András is, aki Győr németektől való visszaszerzésekor tüntette ki magát. Elsősorban a katonáskodó várj obbágy ok olvadtak bele a köznemességbe. Ilyen volt megyénkben a Koplány (Cuplan) nevű várföldet birtokló, 1279 előtt kihalt Vajn (Woyn) várjobbágy nemzetség. A várjobbágyok társadalmilag ala­csonyabb állású rétege a várnép (castrenses) sorából kiemelt „kelt jobbágyfiak" voltak, akik a várföldről nem mehettek el. Hasonló helyzetük volt az ún. „tu­róci jobbágyfiak"-nak is. Erre jellemző Latibor és fiai esete, akik visszaköltöz­tek a Nógrád megyei Kürtösre, ahol földjüket a király — valószínűleg még IV. Béla — az ő Turócba való telepítésük után, Demeter sárosi ispánnak adta, de ettől függetlenül is 1279-ben vissza kellett költözniük Turócba, ahol továbbra is teljesíteniük kellett a szolgáltatásokat, sőt örök hallgatást is parancsoltak ne­kik. Az adományozásokat is nagymértékben befolyásolta, hogy a nagybirto­kosok a törvénynapokon saját érdekeiket igyekeztek biztosítani. Ezért IV. Béla 1267. évi dekrétuma lehetővé tette az ezentúl a nemesekkel egyenlőnek tekin­tett királyi szerviensek jelenlétét a székesfehérvári törvénynapokon. Ez nem­csak azt jelentette, hogy ettől kezdve megyénként két-három nemes is részt vett az államügyek tárgyalásában, ami a nemesi vármegye első jelentkezése az országos ügyek intézésében, hanem törekvés is a magukat ezentúl báróknak nevező főrangúak bizonyos mértékű visszaszorítására/ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom