Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

településeknél fordult elő. Ez lehetett a szokás megyénkben is, mégpedig elsősorban azokban az alsó- és felső- jelöléssel megkülönböztetett azonos nevű falvainkban, amelyek egymástól nagyobb távolságra feküdtek. Már a falvak bíráiról szóló 1001 táján hozott első intézkedés elrendelte, hogy ,,a papok meg az ispánok hagyják meg az őszes falusi bíráknak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki — öregek és fiatalok, férfiak és nők — menjenek a templomba, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik. Ha pedig valaki nem a tűz őrzése miatt maradt otthon, az ilyent verjék meg és haját nyírják le." Olyan személy tehát a falusi bíró, aki falujában mindenkinek parancsol és mindenkit büntethet, de neki is parancsol az ispán — a világi hatóság — és — mint új tényező, a pap —az egyházi hatóság. Hatásköre a XI. században még a környék nemesi szállásainak, udvarházainak (kúriáinak) népeire is kiterjedt. Kitűnik ez az 1100 körüli egyik törvényből is. Eszerint „ha valaki tolvajt fogott, azt három napig tartsa megkötözve — de ne égessék és ne pörköljék meg a kezeit —, hanem a negyedik napon vezessék a bíró elé", ahová ,,a tolvajt urának poroszlója" kísérje el és az úr házának népéből legalább egy személy menjen velük. Ha az úr házanépéből „poroszlóján kívül" senki sem akarna a bíró színe elé járulni: „a bíró ne féljen ítélni!" Itt nem a királyi vármegye valamelyik bírájáról lehet szó, mert azt a törvény nem bátorítaná, hogy ne féljen a tolvaj felett ítélkezni, hanem a falusi bíróról, aki ekkor már a szabad nemzetségek hatalmának növekedése miatt, joggal tarthatott a tolvaj urának bosszújától. Ez esetben már ez a törvény a falusi bírák és a faluközösség tekintélyének és szabadságának a birtokos urak részéről kezdődő háttérbe szorításáról tanúskodik, ami a XIII. század első felében a hatáskör szűkülésében is megnyilvánult. Ekkor ugyanis a falu bírájának már nincs aktív szerepe a lopás elítélésében. A Váradi Regesztrum tanúsága szerint 1205 és 1235 között a királybírák ítélkeztek az ilyen ügyekben, sőt már ezen a téren is jelentkezett a földesurak bírói hatásköre. Megmaradt azonban a XI. és XII. századi gyakorlatnak megfelelően a falvak lakóinak kollektív felelőssége. Már I. László és Kálmán törvényei a falubeliek közös felelősségét állapították meg, ha idegen ingó vagyon falujuk határán belül elveszett. Jellemző erre I. Lászlónak a falusi hétköznapok nagy eseményeire is rávilágító egyik törvénye: „Ha valaki ellopott jószága nyomán vagyon, küldje követét előre a faluba, hová a nyom vezet, nehogy a falubeliek barmaikat kihajtván, eltapodják a nyomot, amit ha átalkodottan cselekednének, fizessenek meg az elveszett jószágért." Az utas kárát is meg kell téríteni a falubelieknek, ha annak lova falujukban veszett el. Felelős a falu a tolvajok kiadásáért is. Ha pedig a tolvajnak kikiáltott istenítélettel tisztázta magát, egy penzát tartozott fizetni a falu, viszont ha bűnösnek bizonyult, a tolvaj vagyonának nagy része a tolvajt felfedő falubelieké lett. így van ez a XIII. század első felében is. Ekkor elsősorban a bíró felelős azért, hogy a falubeliek vagy idegenek magántulajdonát senki se sértse meg. A lakosok együtt lépnek fel tolvaj falutársuk ellen, együttesen emelnek vádat idegen tolvajok ellen, de együttesen idézhetők bíróság elé is a falujukban lakó tolvaj miatt.

33 Már a XI. századi falura sem a vérségi kötelékek, hanem az együttlakás és a határain belüli együttgazdálkodás földrajzi ténye a jellemző, ami lakosságá-