Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

A szabad nemzetségek tagjai, a nemesek és a királyi szerviensek, valamint a várjobbágyok közti helyzet is egyre bonyolódott. Ezek egymáshoz való viszonyában fontos tényező az, hogy a megyés ispán joghatósága bizonyos bírósági, katonai és pénzügyi esetekben kiterjedt a szabad nemzetségekre és az egyházak népeire is, és így azokat lassan a királyi tisztviselők intézkedési körébe vonták. A szabadok megyés ispánokhoz fordulását elősegítették azok a vitás ügyek, amikor nem egymással, hanem a megyebeli népekkel álltak szemben, amit a nemzetségi, a királyi, a vár- és az egyházi birtokok ugyanazon megye, sőt falu keretein belül való szétszórtsága és kevertsége tett elkerülhetetlenné. Az ispáni megbízatással járó nagy tisztesség és jövedelem kívánatossá tette, hogy a szabad nemzetségek legelőkelőbbjei is igyekeztek azt elnyerni és a maguk előnyére jól kiaknázni. Így azután a nagybirtokos nemesek egyre inkább a királyi udvar keretében helyezkedtek el, és nekik is voltak eleinte szervienseknek, később pedig familiárisoknak nevezett bizalmas embereik, hűbéreseik. Soraikban nemesek és jobbágyok egyaránt találhatók. A familiárisi viszony megegyezés útján jött létre, vagy szűnt meg. öröklődött, esetleg a rokonokra is átszállt, ami annak sajátos, atyafiságos jelleget kölcsönzött. A familiárisok uruk iránti kötelessége a feltétlen hűség és a különböző szolgálatok teljesítése volt, pl. a birtokkezelés, az úr oldalán való katonáskodás a királyi seregben éppúgy, mint a hatalmaskodások során. Részt vettek az álamigazgatásban is. Ezt az tette lehetővé, hogy amikor a király kinevezte az udvari méltóságokat és a megyék ispánjait, tetszésükre bízta, hogy kik által végzik el feladataikat. A nagyurak familiárisainak szintén voltak familiárisaik, és így a hűbéri viszonyok egész láncolata alakult ki. Az úr familiárissal szembeni kötelessége a szolidaritás. Minden bajban, még a bűncselekményekben is, melléje kellett állnia és érdekeit képviselnie. Az egyházi nagybirtokon is kialakult ez a hűbéri láncolat, ahol lovas katonai szolgálatot teljesítettek az egyházi, ún. prédiális nemesek. Az „egyházi nemesek" mint „nemes jobbágyok" — tulajdonképpen saját földjükön gazdálkodó „paraszt nemesek" — kiemelkedtek a földművelő vagy kézműves szolganépből, de éppúgy a földhöz voltak kötve, mint azok. A familiárisok hűbéri láncolata megyénkben is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a XIII. század végére az egyházi és a világi nagyurak megszervezve birtokaikat a királyi hatalmat megrendítő területi-politikai tényezővé váltak.12 A XIII. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK VÁLSÁGAI ÉS A TATÁRJÁRÁS Imre (1196—1204) és fia, III. László (1204—1205) uralkodása alatt sok bajt okozott Endre herceg, a későbbi II. Endre (1205—1235), aki atyja keresztes hadjáratra gyűjtött kincseit a saját céljait támogatók megszerzésére fordította. Levelezését Boleszló váci püspök közvetítette. Az erről értesült Imre király 1190. március 10-én az akkor Nógrád megyei Vácott termett, a püspököt és káptalanját gyűlésre hívta, és azt kívánta, hogy nyissák ki a székesegyházban levő kincstárukat. Mivel ezt megtagadták, gyanút fogott, hogy ott rejtegetik az áruló leveleket. Este, amikor Boleszló papjaival együtt a templomban imádko-