Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

Jegyzetek

mos" akárcsak a közelében levő magyar Rárós, Daróc, szláv eredetű, „solymár", a nógrádi, a Kiskárpátokban és az erdélyi havasokban levő Losonc és a dunántúli Lesence török eredetű, „sólymos", TAKÁCS SÁNDOR: A magyar solymászat. Budapesti Szemle, 1914. (159. k.) 324—327. p. — BALLAGI ALADÁR: A solymászat. Az „Élő tanítások, Ballagi Aladár kisebb munkái. Életrajzi bevezetéssel ellátta SÁRKÁNY JÓZSEF. Cegléd, 1934."-c. műben 554—556. p. — Szokolyára és Darócra nézve 1. az 552. p. Kelecsény-kerecseny-re nézve 1. 546. p. — Etes, török eredetű nevének jelentése, „ebes kutyás" (vö. Vizslás, Ebeck). — Homokterenyére és Kotyházára: ÁkOk II. 2542. regeszta. u A megyénkben lejátszódó X—XII. századi társadalmi fejlődésnek az előadottak szerinti feltételezését a helyi források, a törvények és a kérdésre vonatkozó irodalom alapján alakítottam ki. — Az előkelők temetkezésére nézve 1. DIENES ISTVÁN: A karancslapujtői honfoglaláskori öv- és monrdyinföldi hasonmása. Archeológiai Értesítő, 1964. évf. 1. sz. 22—23. p. 15 Köpcsény fia Botond vezér tetteit ANONYMUS (cap. 41—43., 53., 55—56.) KÉZAI (Cap. 43.) és a Képes Krónika (cap. 61—62.) adják elő. Élete utolsó hadjáratában, minden valószínűség szerint, 937-ben és nem 955-ben, vagy később, mint többen vélik, vett részt. (SRA I. 112. p. 6. jegyzet). Nem osztható PDA 109. p. és a SRA I. 113. p. véleménye, hogy a most már másodízben említett Verőce-patak nem a nógrádverőcei, hanem a horvátországi Bossut folyó felső folyásával azonos. — Ezt a horvát területet ugyanis csak I. László király foglalta el. Az az érv, hogy Botond sírja a Dráván túl, Verőce megyében keresendő, téves, mert ott a Botond nemzetség birtokos volt, szintén tévedésen alapul. A Botond nemzetség Verőce megyei birtokai ugyanis nem ősi birtokok, hanem Botond-nembeli Máté feleségének, Zsófia asszonynak 1255 körül leánynegyed címén vitatott birtokai. Ezeket pedig Kálmán herceg, IV. Béla király öccse adományozta Zsófia asszony Füle nevű atyafiának, akitől azok azután az asszony testvérére háramlottak. — Botond vezér birtoka lehetett a Heves megyei Mezőtárkány közelében fekvő, ma már elpusztult Botond. L. KJMn I. 273—274. p. — Anonymus Botond sírjával kapcsolatban vagy az ő korában még élő nemzetségi hagyományt, vagy a Nógrádverőce környéki néphagyományt, „a parasztok csacska meséit" foglalta írásba. — István lovaggá ütésére a 10. sz. jegyzetben idézett tanulmányom. — Boleszláv hadjárataira: RHm 305. p. PMn I. 69. p. 16 RNm 355—357. és 375. p. — RHm 285—287. és 305. p. — MARCZALI HENRIK: Magyarország története az Árpádok korában (1038—1301). Mill. T. II. 12—13., 33. és 39. p. — Képes Krónika, cap. 72. és 81. SRA I. 326. és 336—337. p. — Az Aba nemzetség Attilától való származtatására: PMn I. 79. p. — Feltételezésének forrása a Képes Krónika 22. fejezete. (SRA I. 280. p.), amely szerint Attila Csaba nevű fiának Honorius görög császár leányától származott utódai voltak Ed és Edémen, akiket Anonymus (cap, 8. és 10.) az Aba nemzetség őseinek tüntetett fel. — Aba Sámuel király közemberekkel való kapcsolataira nézve 1. Képes Krónika, 75. fejezet SRA I. 329. és 332. p. PMn I., 84—89. p. és 422. p. 184. sz. jegyzet — MMOt I. 60. p. 17 RHm 305. p. — A pogány lázadásra és Szolnok ispánra: KARÁCSONYI JÁNOS: Szent Gellért csanádi püspök élete és művei. Budapest, 1887. 157—165. p. — Záh nádort a Nógrádban birtokos Záh nemzetség tagjának vélte NINm 14. p. és HÓMAN BÁLINT: Magyar történet. 1. kiad. I. Budapest, é. n. 264. p. — A tihanyi alapítólevél nyelvészeti vizsgálata során BÁRCZI GÉZA: A tihanyi apátság alapító levele mint nyelvi emlék. Budapest, 1951. 60. p. Záh nevét a biliai Zákeus személynév rövidítésének tartja és nem veszi figyelembe, hogy a Zache alakzat lehet magyar genitivus is (ti. a kézjegy: Záh-é), és ez nemcsak az oklevél író, de Záh nádorispán magyar anyanyelvűségére is utalhat. — Lampert házasságára: WERTNER MÓR: Árpád nemzetsége. Árpád és az Árpádok (Szerk. CSÁNKI DEZSŐ). Budapest, 1907. 131. p. — KJMn I. az Aba nemzetség birtok viszonyaira: 336— 342. p. — és III. a Szolnok nemzetség birtokviszonyaira: 73—75. p.