Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A FEUDALIZMUSBÓL A KAPITALIZMUSBA (1848—1849)

másodalispán elnökletével bizottságot küldtek ki. A lázadások leverése érdekében adta István nádor az ország egész területére érvényes statáriális rendeletet, amit június 21-én tárgyalt és tett magáévá a választmány.

1 A május 24-i közgyűlés a 12 tagú „teljes hatalmú választmány" és a megyei tisztviselők feladatává tette a közteherviselés, az úrbéri viszonyok megszüntetése és az egyházi tized tárgyában hozott és hozandó törvényeknek „a néppel való tudatását, úgy, hogy a... kidolgozandó minta szerint helybéli lelkész a földesúr jelenlétében, a népet helyről-helyre kellőleg felvilágosítsák". A néppel közölni kell, hogy a földesurak „a felséges fejedelemmel egyetértve, minden törekvésüket odafordították, hogy .. . saját önön anyagi érdekük hátterébe szorításával... az adózó néposztályból. .. vagyonos, értelmes, s a haza jövendő felvirágozására — nemességgel kötött érdekekkel közremunkálkodó polgárok képeztessenek". Az eddig adózó úrbéri lakosság tehát „buzgón felszólítandó . . •, hogy ... a nékije tulajdonított jogokra való érdemességét azzal is tanúsítandja", hogy a törvények szentesítéséig „a fennálló eddigi úrbéri viszonyhoz magát alkalmazva, a még létező törvény iránt tiszteletüket bemutatják. Amennyire azonban a létező úrbéri viszonyok haladéktalan megszüntetését ... a szükséges bizalom s rokonszenv öregbítésére üdvösen hatónak méltán feltételezhetnék a kerületi tisztviselő urak, az illető földesuraságokat a törvény szentesítéséig az úrbéri terheknek rögtöni elengedésére felszólítsák." A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az 1848. évi törvények értelmében csak „az úrbéres és az úrbérpótló szerződéses földek" szabadultak fel, és hogy csakis ezek a földek mentek át a parasztok polgári tulajdonába úgy, hogy azok után állami kártérítés illette meg a földesurakat. A nagy sietésben azonban elfelejtették a törvény megfogalmazói részletesen körülírni, hogy mit kell érteni „az úrbéres és úrbérpótló szerződéses földek" alatt. Ennek következtében megyénkben is az volt a legfőbb kérdés 1848 tavaszán — már csak a közelgő aratás miatt is —, hogy mit is kell a körül nem írt fogalom alatt érteni? Űrbéres földeknek vita mentesen csak a szántóföldeket és a réteket lehet tekinteni, mert az erdőket, legelőket és nádasokat a földesurak és jobbágyaik többnyire közösen használták. Voltak azonban a jobbágyok használatában olyan ún. nem úrbéres földek is — irtvány-, maradvány-, majorsági zsellérföldek és szőlők —, amelyek kiterjedése helyenként megközelítette, sőt túl is szárnyalta az úrbéres földekét, de amelyek törvény szerinti hovatartozására semmi biztosat sem lehetett állítani. Az e körül uralkodó bizonytalanság tűnik ki községeink megmaradt Hirdető Könyveiből is, amelyek az egymást követő rendelkezéseket tartalmazzák. Nem sok gondot okozott a hatóságoknak a házas zselléreknél is szegényebb, hazátlan zsellérek ügye, akiknek valamennyi földesúri tartozását állami kárpótlás nélkül törölték el. Ezek a nincstelenek 1848-ban úgy lettek szabadok, hogy életük további folyásának biztosításáról a törvény és a rendeletek nem intézkedtek. Nem szabadította fel az 1848. évi törvényhozás a földesúri kötelezettségek terhe alól a majorsági zselléreket és zsellérföldeket sem, ami sok viszály alapjává vált, mert azt kellett eldönteni, hogy egy-egy faluban a majorsági zsellérek valóban azok-e, vagy pedig úrbéres jobbágyoknak kell-e őket tekinteni? A majorsági zsellérek ugyanis a robot, vagy egyéb szolgáltatások fe-