Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

1785-ben 1831-ben Lakosságszám ebből mai területen ebből mai területen % % 3001—4000-ig — — 1

1 — 2001—3000-ig 1001—2000-ig 3 1 17 J 7,2 2 12 (1) sl 39 1 12,4 3 24 (1) 901—1000-ig 6 ' 3 (1) 10 6(3) 801— 900-ig 15 14,1 11 (1) 20 14.2 10 701— 800-ig 17 10 (1) 19 13(1) 601— 700-ig 32 17 (2) 21 15(1) 501— 600-ig 30 20 (2) 31 15 401— 500-ig 45 73,1 20 (1) 33 44,6 16(1) 301— 400-ig 50 22 32 10 201— 300-ig 36 9(1) 38 16 101— 200-ig 1— 100-ig 14 2 j 5.6 7 2 32 68 j 28,8 15 43 Összesen 267 135 (10) 347 186 (1) A százalékolásból kiderül, hogy a beáramlás elsősorban a legnagyobb és a legkisebb települések felé irányult a két összeírás közti 45 év folyamán, ami a parasztság szegényedésének kísérő jelensége. Különösen feltűnik ez a pusztákkal kapcsolatban. 1785-ben csak két, önálló településnek tekintett prédiumot — Bakó és Felső-Bodony — írtak Össze. Ezek száma 1837-re 76-ra nőtt, ami a nagy- és középbirtokok allódiumainak fokozottabb benépesítését jelentette.

19 A megye nemesei „kicsi fejedelemség"-nek nézték szűkebb pátriájukat. A centralisztikus kormányzásra törő uralkodói hatalom számára ebből kifolyólag az egyik legnagyobb problémát velük kapcsolatban az adóbehajtás és a befolyt adópénzek kezelésének patriachális módja jelentette. Ezért már 1770-ben elrendelték, hogy a megyék számadásait a helytartótanács számvevő hivatala vizsgálja felül, bíráskodási ügyeiben pedig szintén a kormányhatóságok alá tartozzanak. A rendelet szigorú pénzkezelést írt elő. Az észlelt hiányosságokra záros határidőn belül választ kellett adniuk, és elmarasztalás esetében a kérdéses összeget végrehajtás útján kellett a felelősökön behajtani. Ez a rendelkezés egész 1848-ig a megyei adószedői hivatalok működését szabályozó utasítások közé tartozott.