Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

és magyarul adatta ki. Az 1790. január 6-án összehívott közgyűlésen Muslay alispán és a megyei tisztikar önként lemondott. A rendek azonban — azzal a feltétellel, hogy alkotmányos módon fognak kormányozni — újból megválasztották őket. Eltiltották a német nyelv hivatalos nyelvkénti használatát és lefoglalták az összeírási iratokat. Heves támadásokat intéztek Almássy Pál királyi biztos ellen és — hogy fitogtassák rendi szabadságukat — sok táblabírót választottak. Az 1790 elején összeült megyegyűlések sorában Nógrád a legkövetkezetesebb ellenzéki megye, mert a régi törvényes állapotok országgyűlés előtti feltétel nélküli visszaállítását követelte. II. József 1790. február 8-án rendeleteinek — kivéve a türelmit és a földművelőkről szólót — visszavonásával véget vetett a heves vitáknak és február 20-án bekövetkezett halála lezárta ezt a jószándékkal teli, de ellentmondásoktól távolról sem mentes, feszült időszakot.

20 EGY ÉVSZÁZAD FEJLŐDÉSÉNEK EREDMÉNYEI SZÁMOKBAN A Mária Terézia által elrendelt megyei összeírások lehetővé tették, hogy 1777 óta megközelítőleg pontos adataink legyenek a megye népességszámának alakulásáról. A felmérések szerint megyénk lakosainak száma az alábbi szerint alakult: Év Fő 1777-ben 111 661 1780-ban 122 303 1782-ben 127 339 1785-ben 147 035 1787-ben 148 867 1804-ben 157 037 1827-ben 185 566 1831-ben (csak 176 504 adózók) 1838-ban 181 841 1841-ben 190 400 1846-ban 197 640 Ezekből az adatokból — bár a felmérések pontossága nem volt kielégítő — képet nyerhetünk számos életmegnyilvánulásról. így fontos következtetések