Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

ge, a nagy erdőterületek, valamint a déli és északi részei közti éghajlati különbségek miatt sohasem volt monokultúrás jellegű. A könnyen hozzáférhető ásványi kincsek csekély volta azonban az ércbányászat csaknem teljes eltűnését eredményezte és így megyénk lakosságának gazdasági főtevékenysége két irányúvá vált. Ezek egyike a hegyi és erdei állattartással párosult föld- és szőlőművelés, a másik az erdők faanyagának felhasználására épülő paraszti háziipar és a fazekasság, amelyek mellett a mezővárosok céhei az országosan jellemző ipari és kereskedelmi tevékenységet képviselték. A megye mezőgazdaságának fejlődését jelentősen befolyásolta, hogy a XVIII. század derekán a terményfelesleget felvevő piac térbelileg megváltozott. A század elején ugyanis még a bányavárosok és az északi megyék, a harmincas évektől kezdve pedig egyre inkább Vác és Pest nyugati kivitelt is szolgáló termény- és állattvásárai adtak lehetőséget az értékesítésre. Ez egyrészt a megye északi területeinek mezőgazdasági hanyatlását és déli területeinek fejlődését, másrészt a házi- és egyéb ipari tevékenységnek az északi részeken való megerősödését és a déli részeken való elhanyagolását jelentette. Ez a „piacforduló" eredményezte, hogy délen a hatökrös szántó-vető, szőlőművelő, méhészkedő és gyümölcstermesztő, északon a fafaragó, bognár, zsindelykészítő, üvegfúvó, fazekas és ablakos paraszt „rangjának" és képességeinek elérése lesz a jobbágyok és zsellérek életideálja, ami bizonyos mértékig módosította a földesurak jövedelmi forrásait és gazdaságirányításuk célkitűzésein is változtatott. A „piacforduló" a megye XVIII. századi történetének egyik legjelentősebb tényezője és tulajdonképpen a török hódítás előtti vonzáskörök kezdetben lassú, de egyre fokozódó ütemű újraalakulásával állunk szemben. A folyamatot — Nógrád megye lassan-lassan kiválik a felvidéki városok vonzási köréből és Pest és Vác vonzásába kerül — a vármegye és a birtokos nemesség árubeszerzéseinek és hitelügyleteinek a megye területén kívüli és belüli irányváltozásai is jól szemléltetik. Az 1690-es években a megye és a nemesség pénzügyeiben még nagy szerepe volt az egyes birtokosok részéről adott alkalmi hiteleknek, pl. Caraffa követelései idejében Ebeczky Menyhértné Klobusitzky Katalin megyénknek adott kölcsöneinek. A nagy birtokelzálogosításokban azonban a besztercebányai kamara is részt vett mint hivatalos felmérő és becslő hatóság, ami azután a város tőkével rendelkező polgárainak ilyen üzletekbe való bekapcsolódását segítette elő, és 1711 után egyre nagyobb számmal vettek fel pénzkölcsönöket, vettek igénybe áruhitelt a nógrádiak a besztercebányai kereskedőktől. Tartozásaikat nem mindig fizették meg és egyre szaporodtak a besztercebányaiak Nógrád megye törvényszéke előtti perei. Az 1740-es évekig majdnem kizárólag a besztercebányai kereskedők pénzétől és boltjaitól függött Nógrád birtokos nemessége. Legfőbb hitelezőik Zacharides János és Vozár Simon, akik a csipkétől és fegyverektől kezdve a borsig és a kerti virágmagvakig mindenfélét árultak boltjaikban. Nagy vállalkozók, akiknek pénzügyi műveletei Pozsonyig és Bécsig terjedtek. Ők még a más boltosoknak tartozó nemes uraknak és asszonyoknak is adtak pénzt — már váltóra. Együtt dolgoztak, mert a Zacharidesnek adott váltókat rendszerint Vozár mutatta be és fordítva. Nem féltek még a Balassákat sem beperelni.