Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

egy jobbágy kecskéi pedig 50-re szaporodtak. Lovuk nem volt és csak utalnak az erdőkben makkoló 200—200 sertésre. 1698-ban csak 4 négyökrös, 1699-ben pedig már 3 hatökrös és 7 négyökrös jobbágygazda volt a faluban, ami a vagyoni gyarapodásnak, akkori parasztszemmel nézve egyik legfőbb ismérve volt. Annál meglepőbb, hogy 1726-ban, bár 2 hatökrös, 1 ötökrös és 6 négyökrös jobbágy van, a falusiak állatállománya nem nőtt, sőt bizonyos viszonylatban kevesebb az 1699. évinél. Volt ekkor a parasztok kezén 13 ló, 56 ökör, 34 tehén, 39 borjú és 184 sertés, amiből a falu lakosságának kezdődő szegényedésére lehet következtetni. Ezt igazolja ugyanazon 8 jobbágy 1698-tól 1717-ig összesített állatállománya: Ökör Tehén Borjú Sertés Összesen 1698 20 16 15 51 1699 28 20 16 — 64 1714 14 8 2 35 59 1717 9 6 4 42 61 1717-től 1727-ig pedig a vizsgált időszakban ugyanazon 9 jobbágy összesített állatállománya: Ló Ökör Tehén Borjú Sertés összesen 1717 — 15 9 7 75 106 1723 2 16 17 2 47 84 1727 4 12 10 3 42 71 Ezek a számadatok a szarvasmarháknál — az 1723. évi gyarapodást leszámítva — általános fogyást, a sertéseknél 1717-ig gyarapodást, attól kezdve pedig csökkenést mutatnak. Mindezt nemigen lehet csak a falu jobbágygazdaságaiban 1720 tájától kezdve megjelenő lovak vagy az adatok letagadásának rovására írni. Az állatállományra vonatkozó adatok nemcsak az újratelepített Salgótarjánra, hanem az egész megyére is jelemzőek. Az 1720-as években tűnik fel a ló igásállatként való használata. Már az 1715. évi országos összeírás megemlíti, hogy a lakosságnak nincs elegendő vonóállata a föld megművelésére. Ennek okát az 1728. évi összeírok legtöbb helyen a legelők hiányával magyarázták. A szarvasmarha-állomány csökkenését igazolja Nesselrode főhadbiztos 1729-ből származó jelentése is: ,,Nógrád megye népes és termékeny ugyan, de csak csekély a marhatenyésztése".

12