Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

A 876 hajdúval kapcsolatban ugyancsak feltételezhető, hogy legalább 30%uk nőtlen volt és ezért — az említett módon számítva — 609 családfővel számolhatunk, vagyis családostul együtt 3045 lélekkel. Az azonban nem tűnik ki az iratokból, hogy a nőtlen hajdúk — akik többnyire valamelyik parasztcsaládnak a tagjai — szolgálatvállalásukkal mentesítették e szüleiket és testvéreiket és ezért számukat (251), mint már esetleg szereplőt nem vehetjük tekintetbe. Az 1709. évre szóló adóösszeírásból tehát a következő adatok szűrhetők le a megye összlakosságára nézve: 71 285 paraszt, 3045 hajdú és 2455 nemes stb. családhoz tartozó, ami összesen 76 785 fő. Tekintetbe kell azonban vennünk, hogy mintegy 25—30 kisebb lakott település adata és a kuruc táborokban katonáskodók száma hiányzik az összeírásból. Ez — véleményünk szerint — családtagokkal együtt 3000 főt tehetett ki, és így Nógrád megye lakossága 1708 és 1709 fordulóján 80 000 fő körül mozoghatott. Az 1709. szeptember 30-i nagyzellői közgyűlés, amikor Rákóczi uralma már megingott, elvetve a nemesek adóztatását, az 1690-es évek gyakorlatát jóváhagyó, a 16 éven felüli parasztok adóztatását szabályozó rendeletet alkotott és igen figyelemreméltó összesítést készített a megye ekkor felmért 239 községéről. Eszerint a munkaképes paraszt férfiak száma: Járás Faluszám Munkaképes férfi, fő Losonci 53 2 699 Füleki 60 2 626 Szécsényi 67 2 910 Kékkői 59 2 994 Összesen 239 11 229 Az ekkor kimutatott 11 229 munkaképes parasztférfi számát öttel szorozva mindössze 56 045 jobbágy és zsellér családtagot kapunk, ami lényegesen (15 240 fővel) kevesebb, mint az 1709-ben, vagy akár az 1704 és 1697-ben kikövetkeztethető lélekszám. Mivel pedig a pestis ellenére sem valószínű, hogy a megye jobbágy és zsellér lakossága 9—10 hónap alatt több mint 27%-kal csökkent volna, 1709 szeptemberétől kezdődik az az időszak, amikor a felméréseket nagymértékben hamisan, a valóságnak meg nem felelő adatokkal végezték, hogy az adóztatás mérőszámait a központi hatóságok előtt csökkentsék. Ezt állapította meg az egész országra nézve az 1715., az 1720. és 1728. évi összeírásokról az udvari kancellária és az adóporták számát meghatározó országgyűlési bizottság is, annak ellenére, hogy minden megyét igyekeztek másmás megyebeli biztosokkal összeíratni. Erre az adózásra is értette Mária Terézia egyik emlékiratában, hogy ilyen körülmények között kész csoda, hogy a Monarchia még fennáll. Ugyanerre a véleményre jutott a reformkorban a megye egyik alispánja, Sréter János is, aki csodának tekintette, hogy a pontatlanság és a következetlenség miatt a megye háztartása egyáltalában még létezik. Jellemzésképpen tekintsük át az 1715. és 1720. évi nógrádi adatokat.