Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)

talmazta. Éppen ezért Gyürky Pál is — még mint Thököly gácsi kapitánya — a parasztvármegye segítségével akarta összeszedetni a mezei hadak szétszéledt nemes és nem nemes katonáit. A nógrádi parasztvármegye szervezetének 1683 utáni megerősödését a szükségen kívül még az is megmagyarázza és jelzi, hogy a paraszttisztek tucatjai kaptak évente kisebb-nagyobb megyei díjazást. A „Nógrád vármegyei szegénységet pusztító, ekéit megszakasztó" elfogottakat Gács várába kísérték a parasztok. Itt fogságba vetették őket és a kisebb bűnösöket, miután kézvonásukkal ellátták a megjavulásukat ígérő nyilatkozatukat, szabadon bocsátották. Csak 1686-ban 118 név szerint felsorolt rabot kísért ide a parasztvármegye, mégis — Koháry István szerint — nem nagyon serénykedtek a nyúzok és fosztogatók kergetésében. A másik fontos teendő a császári katonaság ellátása és az adó behajtása volt. 1686-ban Caraffa 700 porciót vetett ki Nógrád megyére, aminek egy részével még 1687-ben is hátralékban voltak és szintén a paraszt vármegye igénybevételével igyekeztek beszedni. 1686-ban a paraszttisztek vadakat és madarakat szolgáltattak be, amiket aztán a Rimaszombatban állomásozó németeknek és Caraffának ajándékoztak. 1692 október végén pedig, amikor a nagyorosziak megtagadták a porció és a taksa fizetését, az alispán — egy esküdt és egy megyei hajdú kíséretében — Macska György horpácsi hadnagyot küldte ki sertéseik lefoglalására. A Szátokon éjszakázó hadnagyra és társaira a nagyorosziak rátörtek és nemcsak a sertéseket vették vissza, hanem a véresre vert hadnagyot is magukkal hurcolták és 600 ft „kezességet" követeltek tőle. Lényegileg változatlanul adták ki újból 1691-ben — magyar és szlovák nyelven egyaránt — a parasztvármegyére vonatkozó 1667. évi utasítást, amit úgy értelmeztek, hogy a mesteremberek is annak keretében kötelesek fegyveres szolgálatot teljesíteni. A parasztvármegye főkapitányi tisztét nemesek — így 1685-ben Barsy János, majd Gyürky Ferenc, 1686-ban pedig Korponay János — viselték. A kapitányok és hadnagyok azonban parasztok. 1699-ben Nagysztracin a főkapitány székhelye, a kapitányok Mohorán és Béren laktak. Málnapatak. Csehbrézó, Uhorszka, Vámosfalva, Budalehota, Szinobánya, Turopolja, Nedelistye, Podrecsány, Gácsprága, Losonctamási, Lest, Priboly, Ipolybolyk, Ipolynyitra, Sávoly, Miksi, Tótkisfalu, Alsósztregova, Alsóesztergály, Ebeck, Kisújfalu, Kiszellő, Ipolytarnóc, Karancskeszi, Medveshidegkút, Endrefalva, Balassagyarmat, Lóc, Nógrádmegyer, Vizslás, Mátraszőlős, Tolmács és Bércei — összesen — 34 község — volt a hadnagyok lakóhelye. A hadnagyságoknak ez a megye északi területén való csoportosulása összefüggött a parasztságnak az 1697. évi hegyaljai felkelésben való részvétele miatti lefegyverzésével. 1698-ban királyi dekrétum rendelte el, hogy a megyék és a földesurak „a szablyát, pallost, hegyes tőrt, lándzsát és puskát" szedjék el a javadalom nélküli papoktól, tanítóktól, prédikátoroktól, a deákoktól, mesterlegényektől, az egész parasztságtól, sőt a katonától és hajdútól is, ha nem végházakban laknak és ennek elmulasztóit 1000 arany bírsággal és katonai végrehajtással fenyegette meg. Nógrádban 1698 nyarán a falusi bírák, hadnagyok, esküdtek szedték össze a fegyvereket, és adták át a szolgabíráknak és a földdesu'x'akriak, akik azokat biztos helyre szállították. Ugyanakkor a július 7-i losonci megyei közgyűlésen bejelentették, hogy bár eleget tettek a falusi