Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

„ültek meg" és szolgáltatásaikat egy összegben váltották meg földesuruktól, Beniczky Páltól — az érseki megbízott 30 napi haladékot adott a szökevényeknek a visszatérésre és megfenyegette őket, hogy katonákat küld rájuk. A zsámbokiak — akiknek előnyös volt, hogy a falu által vállalt pénzösszeget minél többen adják össze — kéréssel fordultak Beniczkyhez, hogy gátolja meg ,,a három szegény ember elhurcolását". A Haditanács ezeket a törökkel könnyen viszályt előidéző akciókat az 1660-as években betiltotta és ilyen kérések foganatosítását a várkapitányok jogköréből kivéve, az országos főkapitányok hozzájárulásától tette függővé, ami megyénk birtokosainak tiltakozását váltotta ki. Nógrád megye nemessége 1670-ben arra kérte gróf Forgách Ádám főispánt, hogy mivel a Haditanács parancsa értelmében a végvári kapitányok nem mernek katonákat adni a nemességnek „az szökött és más szófogadatlan jobbágyok" visszahozására járjon közbe a rendelet felfüggesztése érdekében. Nyomatékul azt is felhozták, hogy ha nem hozhatják őket vissza, akkor az egész Alföld lakossága, amely jelenleg is alig függ a vármegyéktől és a magyar földesuraktól, végképp nem fog engedelmeskedni és megszűnik jobbágynak lenni, főleg a kiváltságos jászsági és kunsági területeken.-'

5 A század birtoklástörténetének egyik fontos része volt a majorságok és a jobbágy telkek — rendszerint jobbágyokkal együtti — zálogba vetése. így 1592-ben Balassa Bálint 1400 ft-ot vett kölcsön Losonczi Annától, aminek fejében zálogként lekötötte 200 jobbágyát, illetve 70 hódoltsági jobbágy telkét. Vagyis egy jobbágy szolgáltatásai 7 ft, egy hódoltsági jobbágytelek értéke pedig 20 ft vagyonjogi biztosítékot jelentett. Ez idő tájt Rimay János is birtokolt zálogképpen Tótkelecsényben 3 jobbágyot és egy puszta telket a Losonczi—Forgách-vagyónból. Szívesen lemond róla, csak Forgách váltsa vissza, mert úgy sem volt belőle 2 ft-nál több haszna, mivel mindössze csak 16 kila (32 pozsonyi mérő) gabonát és egyszer 12 boglya szénát kapott azoktól. A zálogbirtokos tehát, még kis, könnyen ellenőrizhető egységek esetében sem volt valami nagy kamat haszonélvezője, és ezért rendszerint a kölcsönadott pénz értékénél jóval nagyobb biztosítékot követeltek jobbágyokban és telkekben. Ezért is igyekeztek a földesurak a saját jobbágyaiktól zálogkölcsönöket felvenni, mert így egy-egy telek után nagyobb összeghez juthattak. A jobbágyok földesuraikkal kapcsolatos zálogüzletei is bizonyítják a parasztságon belüli erős rétegződést. így vett fel pl. 1631-ben Balassa Zsigmond 100 tallér kölcsönt udvari szabadosától „vitézlő" Kudán Imrétől, aminek fejében lekötötte az egyik felsőesztergályi jobbágy telkét, „hogy őkegyelme és maradéki mindaddig bírhassák, valameddig alattunk akarnak maradni", de „tartoznak bennünket mesterségekkel fizetés nélkül szolgálni" és — ha kívánja útjára elkísérni. Az esetben pedig, ha ő vagy utódai el akarnák Balassáékat hagyni és ha addig „valami épület lenne" a telken, azt a szolgabírák és esküdtek becslése alapján a földesúr vagy utódai Kudánéknak megtérítik. Ez a megállapodás — amely nagymértékben hasonlít a Gácsváralja benépesítését célzó 1675. évi szabadalomhoz — egy valamilyen mesterséget folytató, bizonytalan társadalmi állású parasztember szabados állapotának rögzítését eredményezte. Hasonlóképpen a ,,szabados" állapot felé mutatott minden, a földesurának vagy