Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

A Vác elvesztése miatti Bethlen-ellenes közhangulat hatására a nógrádi várak kapitányai és katonái 1621 tavaszán egymás után tértek át II. Ferdinánd hűségére. Bethlen alvezérei ekkor — hátvédként a váci törökökkel — haddal igyekeztek a várakat elfoglalni. Szécsényt, majd Gyarmatot sikerült is megszerezniük, de Fülekkel nem boldogultak. Az 1622 januárjában megkötött nikolsburgi béke értelmében azután egész Nógrád megye II. Ferdinánd birtokába került, és Bosnyák Tamás is kiszabadult Bethlen fogságából. A nyugalom azonban nem állt helyre. 1622. november 3-án az ellenálló Losoncot pusztították el Bethlen katonái, ahol 130 lakost megöltek és 3000 ft sarcot vetettek ki. Az ekkor támadt tűzvész során égtek el a város régi kiváltságlevelei és iratai. A második, 1623. évi Bethlen-féle támadás során sem sikerült a nógrádi várakat Bethlennek elfoglalnia. A megye területe az 1625. évi béke értelmében továbbra is a királyi Magyarország területéhez tartozott. A harmadik, 1626. évi Bethlen-féle hadjárat idején a fejedelmet támogató török csapatok Nógrádot és Gyarmatot vették ostrom alá, az erdélyi hadak pedig Fülektől Drégelypalánkig nyomultak előre és Bethlen, részben hogy a Nógrádot ostromló törököket elvonja, Murtéza budai basától kért és kapott segítséget Wallenstein császári tábornok közeledő hadai ellen. Drégelypalánk közelében kerültek szembe egymással a császári és a törököktől támogatott erdélyi seregek, de jelentéktelen csatározásoktól eltekintve megütközni egyikük sem mert. Wallenstein Érsekújvárig, Bethlen Szécsényig vonult vissza, ahol egyesült az örökös tartományokból kiszorult Mansfeld észak felől közeledő csapataival és újból elkezdte nyugat felé vonulását. Novemberben megkezdődtek a béketárgyalások, amelyekben nagy szerepet játszott Vác visszaadásának kérdése, amit azonban későbbre halasztva, 1627 szeptemberében megkötötték az ún. első szőnyi békét, amelynek létrejöttében szerepe volt Rimay Jánosnak is. Megyénk továbbra is a király birtokában maradt.

7 A törökök megyénk területéről való kiverése, Bocskai és Bethlen törökbarát politikája nem hozta meg lakosságunk számára az igazi békét. Állandóak a törökök Vácról és Hatvanból kiinduló adóztató és fosztogató becsapásai és a béke ellenére is viselt kisebb csatái a magyar végbeliekkel. Mindez nagymértékben akadályozta a gazdasági munkák eredményességét és a falvak nyugodt életét. Gátló tényezők voltak azonban már önmagukban véve is a kettős birtoklás, a magyar és török földesurak egyre növekvő igényei. A Nógrád megye 1626. május 26-i losonci gyűlésén készült emlékiratból kiderül, hogy a hódolt helyeken mind a magyar, mind a török földesuraknak voltak majorgazdaságaik. Ezekkel kapcsolatban a régi gyakorlat az volt, hogy azok terményeinek „felét sem a magyar, sem a török meg nem dézsmálta, amint hogy most is [1626. — B. J.] a magyarok meg nem dézsmálják, de a török a magyar majorságát megdézsmálja". Régebben az sem volt szokásban, hogy amikor a „dézsma-bort, búzát és egyéb felét a magyar úrnak felhozatnák, hogy azt megharmincadolnák és megvámolják, azt is csak most kezdték". Az, hogy a megye nemességének állítása szerint a török földesuraknak is voltak majorságaik, igen meglepő és még további kutatások által tisztázandó jelenség épp úgy, mint a szpáhi birtokok apáról fiúra, fiúról unokára való szállásának kérdése, amit az egyik, 1670 táján Szécsényben lakó török földesúr Övárt és ré-