Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

Az önállóan tevékenykedő parasztvármegye mellett súlyos gondot okoztak a birtokos uraknak a végbeliek. A végváraknak és kapitányaiknak — amint az a számos ténykedésüket és a megyékhez való viszonyukat is szabályozó törvényből kiderül •— jelentős gazdasági és társadalmi szerepük volt. A várkapitányok és a megyei hatóságok közti gyakori összetűzések a földesúri jogokat megsértő, földet is művelő végvári vitézek ügyeiből adódtak. Már 1597 májusában panaszt emelt a megye színe előtt Balassa Zsigmond, hogy a Nógrád faluban lakók — akik ekkor a várnak szolgáltak — az ő emberemlékezet óta, tehát török időkben is békésen bírt nógrádi rétjét elfoglalták. 1600 tavaszán panaszt emelt Forgách Zsigmond Mátyás főhercegnél a szécsényi várkapitány ellen, hogy az a várhoz tartozó, de Forgáchnak beírt javak jövedelmét lefoglalta. A főherceg utasította Pálffy Miklóst, hogy a kapitányt a hatalmaskodástól tiltsa el. 1601-ben Nagy Egyed palánki kapitányt panaszolta be az esztergomi érsek, hogy az érseki birtokok tisztjeivel szemben hatalmaskodik és katonái az érseki jószágokat pusztítják. Ettől kezdve se szeri se száma az olyan birtokfoglalásoknak vagy terménybetakarításoknak, amelyek a megye vagy más hatóságok elé kerültek. Az 1600-tól 1604-ig terjedő években — miközben váltakozó szerencsével folyt a törökök elleni háború és Erdélyben Basta rémuralma tombolt — nagy változás állott be az emberek gondolkodásában. Azelőtt Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásában és a török kiverésében látták a kivezető utat, most a németek zsarolásai következtében Erdély különállásában és a törökkel való szövetségben kezdték azt keresni. A nép körében elterjedt németgyűlöletet — de a nyelvi különbségeket nem ismerő magyar és szlovák patriotizmust is — jól fejezi ki a szlovák históriás ének:

3 Szép magyar hazánkat török fosztogatja, ám a német kétszerannyit sanyargatja. Amilyen a fatörzs olyan a gyümölcse, azt lesi a német, bendőjét hogy töltse. Az ország védelmét semmibe se veszi, de a zsákmányolást, bezzeg azt szereti. Hever a táborban, kockázik, kártyázik, falvakhosszat tyúkkal, libával csatázik. Hogyha meghallja, hogy török had jön reá, uccu neki, német föld előtt meg se áll. Basa, vajda jobban nem nyúzza a népet, mint a mindenevő, szavatipró német. A Tiszántúlról érkező hírek és a hajdúk Sajó és Rima völgyi előnyomulása által felbátorítva 1604 októberének végén a Kassát már birtokló Bocskai hívására megyénkből is mentek parasztok a felkelők táborába, amiben a parasztvármegyének is szerepe lehetett. Bocskai István (1604—1606) Német Balázs vezérlete alatt harcoló hajdúi rövid ostrommal — írta a kortárs Somogyi Ambrus — megvívták „a kellemes dombon fekvő Osgyán várát, és ott letáboroztak. Számuk meghaladta a négyezret, nagy részük azonban szedett-vedett falusi