Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

kosság tényleges számának csökkenését vagy emelkedését tükrözi a megye 1526-ban mintegy 70—72 000 főre tehető népesség számához viszonyítva. Az 1541—1542. évi megyei adóösszeírásból még alig állapítható meg hanyatlás. Csak Szügy és Szobok azok a falvak, ahol megjegyzik, hogy az üresen álló portákat a török pusztította el. Viszont az 1552. évi nagy török előnyomulást követő 1553—1554. évi megyei öszeírásban az 1494—1495. évi összeírás 362 községével szemben már csak 318 község szerepel. Annak ellenére, hogy azöszszeírásból több községet kihagytak, megállapítható, hogy a megye két déli járása teljes egészében (pontosan 100 község) behódolt a törököknek, akik Nemtit és Gécet teljesen elpusztították és hogy itt 30 falu teljesen elnéptelenedett. Rövid idő alatt tehát a déli területek falvainak 30%-át tette néptelenné a törökdúlás. Kérdés azonban, hogy ez a falupusztulás lakosságuk elpusztulását vagy csak elköltözését jelentette-e? A megközelítő következtetések, mivel a magyar és török összeírások között nagy az eltérés — pl. Acsády Ignác a megye lakosságának a számát, az 1574-ben kiállított tizedelszámolások alapján csak 20—22 000 főre becsülte — nem adnak tiszta képet a megye lakosságának számára vagy fluktuációjára nézve, pedig ez utóbbi is fennállt. Pl. az 1553—1554. évi megyei összeírás és az 1562. évi török összeírás szerint — tehát 8 év különbséggel — a következő porta-, illetve a törökök által adóalapnak tekintett házadatök (zárójelben) szerepeltek: Szécsény 10 porta (60 ház), Mihály-Gerge 7 porta (17 ház), Szalma-Teres 2 porta (5 ház), Tőrincs 5 porta (8 ház), Halászi 4 porta (17 ház), Ludány 2 és fél porta (21 ház), Mulyad 7 és fél porta (9 ház), Gács 12 porta (15 ház), KisRomhány 3 porta (6 ház), Litke 7 porta (18 ház) stb., amiből nemcsak az derül ki, hogy sem a portaszám, sem a házak száma alapján nem lehet megnyugtató következtetéseket levonni a lakosság számára nézve, hanem az is, hogy egy portán több lakóház is állhatott, és több család is élhetett. Balassagyarmaton pl. 1542-ben volt 22 fizető, 29 szegény és 19 elhagyott, összesen 70 porta, amelyekből tehát 51 volt lakott. A törökök 20 év múlva 1562-ben összeírtak itt 53 házat, majd pedig 17 év múlva 1579-ben 50 házat. Amikor pedig 1585-ben Balassa Ferenc és a költő Balassa (Balassi) Bálint megosztoztak a török uralom alatt levő gyarmati jobbágyaikon, akkor Ferencnek 8 egész és 5 félházhelyes jobbágy és 3 elhagyott telek, Bálintnak pedig 8 egész és 4 félházhelyes jobbágy jutott, vagyis az elhagyott telkekkel együtt 27 jobbágytelek volt a két testvér birtokában. Nyilván ennyije volt a család másik ágának is, és így mintegy 54 telekkel számolhatunk, ami megközelíti a lakott telkekre ,illetve házakra vonatkozó 1542-ből fennmaradt adatokat. Vagyis Gyarmaton négy évtized alatt az összeírt porták száma 70-ről 54-re (77%-ra) csökkent, ami a lakott porták esetében 51-ről 40-re (szintén 77%-ra) való fogyásnak felel meg. Lehetséges, hogy egy ilyen 33%-os csökkenés a porták számát illetően a megye egészére vonatkoztatható. Nagyjából ilyen arányú lakosságcsökkenésre engednek következtetni az 1546. év 1562. évi török összeírások. Ezekből még az is kiderül, hogy a hódolt falvak egy részében lakosságcsökkenés, más részében pedig lakosságnövekedés következett be 16 év alatt. A rendelkezésünkre álló adatok összevetéséből arra lehet következtem, hogy Nógrád megye 1526 táján 70—72 000 főre becsülhető, háromnegyed részében ma-