Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

jobbágyra, ami leginkább a szegényebbeket sújtotta. A társadalmi emelkedés kapuja is becsukódott előttük, mert szigorú büntetés terhével tiltották meg a városba való költözést, a városoknak pedig a jobbágyok befogadását. Parasztszármazású pap nem emelkedhetett többé püspöki vagy érseki székbe. Kétségtelen azonban az is, hogy az 1514. évi törvény végrehajtása — a parasztok által okozott károk megtérítésén kívül, amit a megyék intéztek — nem mindenütt történt meg. így pl. 1523-ban Báthori István utasította bujáki várnagyát, Kapy Lászlót, hogy az ottani jobbágyok taksájának a felét engedje el. Szükség volt ilyen kedvezmények adására, mert a jobbágyok közül sokan „megszöktek", illetve „elhajtották" őket (1522: LVIII. és LIX. tc), vagyis: részben önként távoztak uraik engedélye nélkül, részben a nagybirtokosok továbbra is a birtokaikra „telepítették" a kevésbé hatalmas urak jobbágyait. Ezt az 1514. évi XXV. tc. is lehetővé tette, mert bár „örök időkre" megszüntette a jobbágyok szabad költözködési jogát (1. §), kivételként megengedte a király és főurak „szabad városaiból, azoknak ugyancsak szabad városaiba való kölcsönös költözködést" (2. §), ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy megyénkben a királyi (Nagyoroszi), egyházi (Vác, Nógrád, Érsekvadkert, Dejtár, Patak, Hugyag) és földesúri (Gyarmat, Szécsény, Losonc, Fülek, Szanda) mezővárosok lakosai egymásközt, sőt más megyék mezővárosaiba — uraik beleegyezésével — továbbra is szabadon költözhettek. Az 1514. évi parasztháború után a salgói uradalmat birtokló Szapolyai János befolyása nagymértékben megnövekedett megyénkben. Werbőczi Hármaskönyvének a megyék számára való 1518. évi megküldése révén pedig nemcsak a köznemesi párt jutott ideológiai fegyverhez, hanem Szapolyai törekvései is még inkább támogatókra találtak. Nándorfehérvár 1522. évi eleste sem tudta a szembenálló pártokat erejük összefogására késztetni. Werbőczi nagy ellenfele, a Buják és Szanda várát birtokló sánta Báthory István nádor nem tudta lecsillapítani a vele szemben álló köznemességet. A Hatvan és Lőrinci közti mezőn, de nógrádi, deszkakerítéssel körülvett területen tartott 1525. évi országgyűlésen mintegy 14 000 fegyveres nemes jelent meg. A földrajzi helyzet valószínűvé teszi, hogy sdk volt köztük a megyénkbeli. Az egybegyűltek haragja Báthory nádort, Sárkány Ambrus országbírót és Szerencsés Imre kincstartót az első ülést követő éjjel menekülésre kényszerítette. II. Lajos (1516—1526), bár többen tanácsolták, hogy térjen vissza Budára, a jelenlevők megnyugtatása végett Hatvanban maradt, sőt beleegyezett Werbőczi nádorrá választásába is, amit megerősítve, július 5-én az őt lelkesen ünneplő nemességtől kísérve tért haza. Az udvari párt mindent elkövetett a hatalom visszaszerzésére. Báthory a főurakból és a tőlük függő köznemesekből ellentábort szervezett a hatvani határozatok megsemmisítésére, Werbőczi és Szapolyai megbuktatására. Céljukat az 1526. évi áprilisi országgyűlésen érték el, mivel Szapolyai és Werbőczi kísérletet sem tettek, hogy a köznemességet Rákosra vezessék. Az egybesereglettek Werbőczit hűtlennek nyilvánították, fej- és jószágvesztésre ítélték, aki előbb megyénkbe, majd pedig a bányavárosokba „vonult vissza". Ekkor érte a meghasonlott országot a török támadás és 1526. augusztus 20én a mohácsi csata, ahol a nógrádi urak közül meghalt a megye ispánja, Ba-