Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

a másik területén, ha pedig valaki a fegyverszünetet megsértené, a sértett fél Székely György, Kálnai Etre Mihály, Daróczi Jakab és Csitári Lőrincz előtt — akik nyilván Nógrád és Hont szolgabírái vagy alispánjai voltak — orvoslást fog találni. A megállapodást 1442. szeptember 17-én, Hollókő várában megújították. Itt egyrészt Szécsényi László, Kálnai Etre Mihály, Poltári Sós László, Vedéi Sándor és Daróczi Jakab a maguk, valamint Nógrád és Hont vármegyék összes nemes és nem nemes lakosa nevében 1443. április 24-ig fegyverszünetet kötöttek „nagyságos Brandejzi Giskra János úrral", valamint öt név szerint felsorolt kapitányával, a hat bányavárossal „és az egész Zólyom vármegyével" nagyjából az 1441. évi feltételek mellett, de kiemelték, hogy tartózkodnak egymás birtokainak pusztításától, rablásoktól és emberek fogságba hurcolásától. Ha akadnának is rendbontók, az egyezség érvényben marad, de ha a király (I. Ulászló) vagy a királyné (Erzsébet) megparancsolná a szerződés felbontását, az illető fél köteles a másikat erről tíz nappal előbb tudósítani. Ha pedig valamelyik fél hűtlen lenne a megállapodásokhoz, zárassék ki a becsületes emberek, a „vitézek" társaságából. A két egyezségből kitűnik, hogy a megye területén ekkor nem voltak husziták és hogy a három vármegye — Zólyom, Hont és Nógrád — szinte felségjogokat gyakorolva kötött egymással megállapodásokat. Hátterükben Cesarini Julián bíbornok I. Ulászlót és Erzsébetet kibékíteni akaró tárgyalásai húzódtak meg, de a királyné 1442 decemberében bekövetkezett halála után újból kirobbantak az ellentétek. Ekkor hatoltak be Giskra zsoldosai a megye területére és azt Poltárig, Uhorszkáig, Ozdinig és Gácsig hatalmukba kerítve megvetették a lábukat további előnyomulásuk érdekében. 1443 nyarán Rozgonyi Simon egri püspök és Szécsényi László haddal támadtak Giskra ellen, összecsapásra azonban nem került sor, mert 1443. szeptember 1-én, Iglón 13 hónapra fegyverszünetet kötöttek. Az 1444 áprilisában Budán tartott országgyűlésen Giskra János — ahol mint Sáros vármegye ispánja jelent meg — látta, hogy I. Ulászló nem tanúsít vele szemben ellenséges magatartást és ezért kész volt a békére, de mivel változatlanul V. László híve maradt, megegyezés nem jött létre. Giskra továbbra is kezében tartotta a zsoldosai által megszállt területeket, ahol a megyei és városi élet éppúgy folyt, mint az ország többi részében, és ahol — most már I. Ulászló pártja által is elismerve — mint magyar országos főrend intézkedett. A várnai csatavesztés és I. Ulászló halála (1444. november 10.) után újból kezdetét vette a „husziták", azaz a Giskrához pártolt és V. László trónigényeit támogató felvidékiek — magyarok, németek, szlovákok, lengyelek — térhódítása megyénkben. Több várunk került a birtokukba és csatározások is folytak, bár a megye fegyveres erejének zöme a török elleni harcokban vett részt. A polgárháborúnak egyelőre, az 1450. március 28-i mezőkövesdi megegyezés vetett véget. A Giskra János főkapitány és Hunyadi János kormányzó (1446— 1452) közti megállapodás létrehozásában nagy szerepe volt a török elleni harc szószólójának, Szilassy Vince váci püspöknek (1450—1473). Ekkor rendelték el a török elleni hadjárat céljaira a minden házhely (porta) utáni fél arany forint fizetést. A megegyezés nem járt eredménnyel, mert Giskra Csehországból új 7 Nógrád megye története 97