Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

egyes magyar urak a saját érdekükben kihasználják. így a Nógrádban is birtokos Palásti István a saját jobbágyait és házi cselédeit „huszita ruhába" öltöztetve és „eretnek" fegyverzettel (cséphadaró stb.) ellátva tört rá a garamszentbenedeki apátság Kovácsi nevű falujára, ahol mindent feldúltak és minden mozdíthatót magukkal vittek. Megyénket ekkor még csak közvetve érintette a husziták tevékenysége. 1432 augusztusában a Zsigmondot távollétében helyettesítő Borbála királyné Budára hívta a rendeket. Itt megállapodtak, hogy a husziták ellen minden birtokos nemes személyesen fog fegyvert és minden húsz jobbágy után egy jól felfegyverzett lovast (huszárt) állítanak ki. Szeptember 15-én Sempténél táborba is szálltak, de a huszitákat nem tudták Nagyszombatból kiszorítani. A budai gyűlésen állapították meg az ország haderejének létszámát, aminek kiállítását a vármegyékre bízták. Nógrád, Tolna és Pest vármegyékkel együtt 1000 lovast volt köteles kiállítani a nemesség és a jobbágyság köréből. Ehhez járultak a bárók 50—100—200 főből álló bandériumai, amikből 950 lovast a husziták és 600 lovast a török elleni védekezésre rendeltek. A husziták, megyénktől északra és nyugatra, hosszabb-rövidebb ideig több várat és várost megszálltak, számos falut felperzseltek, de lényeges sikereket nem tudtak elérni. Egymással sem egyetértő csapataik csak 1440 után jutottak nagyobb szerephez.

6 Zsigmond halála (1437. december 9.) után veje, Habsburg Albert (1438— 1439) került a trónra, aki, mivel Borbála királynéval nem volt jó viszonyban, az özvegy birtokait lefoglalta és az országgyűlés beleegyezésével 1439 júniusában nejének, Erzsébetnek adományozta. Fülek és Szanda ekkor a királyné, Buják pedig Báthory István kezébe került. Ettől kezdve birtokosok megyénkben a köznemesség törekvéseivel csaknem mindig szembehelyezkedő Báthoryak. Albert 1439-ben hadat akart indítani a török ellen. Táborában Nógrádból — 50—50 lovassal — Sághi (Csellenfi) Balázs, Losonczi János és Balassa Miklós jelentek meg. A hadjáratot a személy szerinti megjelenésre kötelezett nemesség táborába szállóinak kis száma miatt a következő évre halasztották. A király betegen tért vissza Budára és onnan Bécsbe utaztában 1439. október 27-én Neszmélyen meghalt. Utódjául csecsemő fia, László mellőzésével I. Ulászlót (1440—1444) választották királlyá. Ez időtől fogva — eltekintve attól, hogy egy kétes hitelű adat szerint 1470-ben Sztregovai Madách László a megyés ispán — a feudális kor egész folyamán nagybirtokos főurak voltak Nógrád vármegye ispánjai, akik •— kevés kivételtől eltekintve — megyénkbeliek voltak. A XV. század első felében a legállandóbb birtoktest a Balassák, a Losoncziak, a Ságiak, az esztergomi érsek és a váci püspöki birtokok mellett még mindig a Szécsényieké. Ez 1437-ig Szécsényi László nógrádi ispán és unokaöccse, a Hont megyei Salgó váráról elnevezett Salgai Miklós kezében volt. Az utóbbi birtokainak elkobzása után is még jelentős a családi birtokállomány, mert amikor 1454-ben Szécsényi László fia halála után leányaira, Losonczi Albertnéra és Országh Jánosnéra hagyta birtokait, 25 faluja volt Erdélyben, övé volt Gyöngyös mezőváros fele és 4 hevesi falu, Nógrádban pedig az övé Szécsény mezőváros, Farkasfalva, Újváros, Endrefalva, Felfalu. Dolány, Géc,