Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG (DR. BELITZKY JÁNOS)

A% emberi élet nyomai városunk területén a honfoglalás előtt A régmúlt idők emberei sokkal inkább benne éltek a tájban, mint mi, akik annak számos, az emberi életet veszélyeztető vagy kellemetlenné tevő jellegzetessége fölött úrrá lettünk. Számukra sokkal többet, magát az életet jelentette településeik helyének helyes megválasztása és ezért fontos szerephez jutottak vidékünk vulkanikus eredetű, támadások ellen védelmet nyújtó hegycsúcsai, legeltetésre alkalmas patakvölgyei, gyümölcsöket és vadakat rejtő erdei. Ezek felhasználása jegyében szállták meg az Ősi emberek kis csoportjai, valószínűleg városunk határain belül is már igen korán, a számukra kedvező helyeket. - Sajnos városunk területén a régészeti kutatások igen rapszodikus jellegűek voltak és így az őskori, népvándorláskori és középkori települések térbeli elhelyezkedéséről és az azokban folyt életről - néhány kivételtől eltekintve - jóformán semmit sem tudunk és a nagy tereprendezések miatt - legalábbis a város belső területéről - valószínűleg már nem is fogunk sokkal többet megtudni. Egyes kutatók feltételezése szerint a pliocén korszak vége felé jelentkező vulkanikus kitörések idején már élt földünkön az ember és nem lehetetlen, hogy messze távoli őseink kis kóborló hordái még látták működésük közben vidékünk tűzhányóit.

2 - Mindez azonban csak feltételezés. Ugyanígy nem bizonyítható az a régebbi vélemény sem, hogy Salgótarján területén a Pécskőn, vagy általában a Zagyva völgyében már megtelepedett az újkőkor, a neolitikum, kezdetleges földművelést is folytató embere.

3 - Az újabb kutatások szerint úgy az újkőkor korai, középső és kései szakaszában, mint azokat megelőzően, városunk területe ahhoz a nagyjából a Zagyva völgyének irányában húzódó lakatlan és a különböző műveltségű kőkori népeket elválasztó sávhoz taitozott, ahonnét eddig az ezekből a korokból származó leletek még nem kerültek elő.

4 Az viszont kétségtelen, hogy vidékünkön és városunk területén az i. e. 2500 táján kezdődő rézkorban egy vagy több a péceli, más néven bádeni kultúrához tartozó népcsoport élt. A kőkorszak embereivel szemben ők már elsősorban állattenyésztők. A szarvasmarhák, juhok, kecskék és sertések legeltetése következtében sokkal inkább helyváltoztató életmódot folytattak, semhogy egy helyen hosszabb időre letelepedhettek volna. Halottaikat azonban, nemzedékek során át, egyhelyütt temették el és kis közösségeik temetőik, mint központok körül vándoroltak. A pásztorgazdálkodás lehetőséget nyújtott már a vagyoni különbségek kialakulásához és a rézeszközök mellett már megjelenik