Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

nálni, az utóbbiak - melyből származtak s kikhez tartoztak - szószólójukat és nem egyszer védelmezőjüket látták bennük.

21 1849-1850-ben a nép ellenállásának megtörése jelentette a hatalom központi problémáját. Ennek érdekében kiépítették a császári csendőrség hálózatát. A csendőrszakaszokat a megye különböző falvaiban helyezték el, így került 1849 végén csendőrszakasz Kisterenyére. Későbbiekben a faluban kirobbant megmozdulások miatt 1850 elején Salgótarjánba helyezték át ezt a szakaszt. A hatalmi szerveket erősítette a készenlétben álló császári katonaság, amely Salgótarjánban nem állomásozott ugyan, de annak beszállásolási terve Salgótarjánra is elkészült. A község lakosainak értésére adták, hogy zavargások esetén számolniok kell a csendőrség mellett a katonaság beszállásolásával is. E katonai beszállásolási tervből tudjuk, hogy Salgótarjánban 124 ház és 13 kút volt ebben az időben. A terv szerint 80 katonát és 45 lovat, szükség esetén azonban 248 katonát és 110 lovat is el lehetett helyezni a faluban.

22 A szabadságharc megtorlásához, a falu lakossága megfélemlítéséhez tartozott a volt honvédek besorolása a császári hadseregbe. 1849 végére a szabadságharc volt salgótarjáni honvédéi közül az életben maradottak többségükben visszaérkeztek a faluba. Úttalan utakon szöktek haza, páran közülük a komáromi vár feladásakor kapott elbocsátó papírral rendelkeztek. Már 1849 október 30-án megkezdődött a volt honvédek befogása. December 29-én azonban újra elrendelték azok sorozását. 1850-ben egyik rendelet a másik után sürgette a volt honvédek összefogdosását. A fiatalok egy része nem vonult be, hanem a környező erdőkbe, pusztákra húzódott. A szökések során leleményességet árultak el. A parancsnak eleget téve általában bevonultak, de az első adandó alkalommal, még a megye területéről visszaszöktek Salgótarján vidékére. 1849-1850-ben szökött honvédekkel volt tele a Karancs, Medves és a Mátraalja. A megye császári királyi biztosa hiába sürgette a szökevények befogását. A viszonyokat tükrözi Bubla főszolgabíró jelentése, mely arról számolt be, hogy bár „a szökevények tartózkodási helyét minden kitelhető szorgalommal kutattam ... minden igyekezetem ellenére sem jöhettem annak nyomára." Megállapította, hogy az erdők rengetegei szállást nyújtanak a menekülőknek, állandó tartózkodási helyük nincs, de a bucsonyi hegytől a mátrai erdőkig tele van velük az egész vidék. Több ezrekre menő katonaság sem lenne képes azokat összefogdosni.

23 Nem is sikerült minden salgótarjáni honvédet újra besorozni. Az 1853-ban összeírt salgótarjáni hadkötelesek között szerepelt pl. ugyanaz a Vincze Antal zsellér, aki 184849-ben a szabadságharcban már mint honvéd harcolt. 1853-ban azonban úgy jegyezték be, mint aki sohasem volt még katona. Az erdőkerülők megbízhatóságát kutató kérdések között szerepelnek a Jankovich uradalom erdészeinek adatai. Az erdőkerülők ebben az időben fontos személyek voltak, hiszen ők vezethettek legjobban az üldözöttek nyomára, vagy ők adhatták azoknak a legtöbb támogatást. A Ponyi-pusztán erdőkerülő volt a 20 éves Fülöp József, akinek magatartásáról azt jelentették, hogy „jó viseletű szegény." Adatai között 1850-ben szerepelt az is, hogy már volt katona. 1850 előtt csak 1848-49-es szabadságharcban lehetett Fülöp József katona. Nyilván egyike volt Salgótarján honvé-