Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

regeink négy nap alatt vonultak át a megyén. A visszavonulás azonban nemcsak a főútvonalon, hanem a mellékútvonalakon is folyt és így a Salgótarján-Fülek-Losonci út is nagyon fontos visszavonulási úttá vált. A visszavonuló magyar seregek élelmezését a községek biztosították, ugyancsak ők adtak kocsikat a poggyász, a betegek szállításához. A honvédsereg eltávozásával különös helyzet alakult ki Salgótarján vidékén. Görgey főseregét követte az őt üldöző Rüdiger és Anrep tábornokok vezetése alatt álló cári csapatok kivonulása is a megyéből. Nógrádban így jelentékeny katonai megszálló erők nem maradtak. A megyébe érkezett ugyanakkor a Kárpátokból Krivánon, Selmecbányán keresztül visszavonuló, Kemény Károly honvéd főhadnagy vezetése alatt álló mintegy 3 000 főnyi gerillacsapat maradványa. Ők hajtották végre 1849 augusztus 1-én a losonci rajtaütést is, amikor a Losoncot megszállva tartó cári erőket elűzték a városból. Augusztus 9-én a visszatérő cári erők megtorlásul felgyújtották ugyan Losoncot, de a környező falvak megszállására erőik jelentéktelensége miatt nem gondolhattak. így állt elő az a helyzet, hogy a világosi fegyverletétel után Nógrád megye keleti részén továbbra is a magyar kormány gerillacsapatai biztosították a területet, sőt e nem jelentéktelen katonai erő támogatásával a polgári kormányzat is a helyén maradt.

19 1849. augusztus 26-án két héttel a világosi fegyverletétel után még mindig Szontágh Ferenc főszolgabíró aláírásával jelent meg Salgótarjánban a „Polgártársak" megszólítású hirdetmény, melyben a lakosságot felszólította, hogy mivel a július és augusztus havi adószedés a „megyében létező zavarok miatt meg nem tartatott", a két hóra az adószedés határnapjául jövő szeptember hó 10. napját tűzte ki Lapujtő helységben. A tisztikar tehát nemcsak a helyén maradt, hanem a megye keleti részén továbbra is funkcionált. A honvédsereg kivonulását, a cári csapatok keresztülvonulását csak „zavarok"-nak tekintették. Az előbb elmondottakat támasztja alá az a megyei végzés is, mely az 1849. évi augusztus 21-i, Básthy Miklós (kit Haynau a későbbiekben letaitóztattatott) főszolgabíró elnöklete alatt tartott választmányi ülés határozatát közli. A határozat a juh és marhahús árának szabályozását tartalmazta. A hús árának szabályozása a választmányi ülés békés hétköznapi munkája körébe tartozott. Salgótarjánban és környékén a világosi fegyverletétel után továbbra is az áprilisi törvények értelmében választott magyar megyei hatóságok kezében maradt a vezetés, akik a gerillák révén katonai erővel is rendelkeztek. A magyar uralom Nógrádban csak szeptember 29-én, több mint másfél hónappal a világosi fegyverletétel után ért véget. Községünk, Salgótarján vált a színterévé a Kemény Károly, Üjházy Lajos, Pokorny Lajos honvédtisztek vezetése alatt álló gerilla őrsereg feloszlatásának. Szeptember 29-én szomorú aktusra került sor a faluban. A környékről Salgótarjánba visszavonuló magyar katonai erők itt rakták le a fegyvert. Vezetőik parancsára a gerillák mintegy 1300 fegyvert kocsira raktak és titokban a megye különböző helyein lévő rejtekhelyre szállítottak. A salgótarjáni fegyverletétel a politikai vezetés fegyverletétele is volt. Repeczky Ferenc, Nógrád megye forradalmi kormánybiztosa, Básthy Miklós, forradalmi főszolgabíró is jelen volt ezen és beszédet is mondtak a fegyverletétel alkalmából. A tisztikar sorából ismerjük még Bercelly Bandit Bérceiről, Meskó Mihályt