Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

melyből szabad fel járat nyílt a padlásra. A pitvar egy része, a kemence száj rész, főzőhelyül is szolgált, később ebből a szabadkonyha részből fejlődött ki a konyha. A ház további helyisége a marhaól és a pitvar között elterülő kamra, melyben a nyoszolya, a szuszék, a ruhásláda szolgált a család ingóságai megőrzésére, ugyanitt aludtak az asszonyok. A kamrának nyitható ablaka nem volt, egy kis ablaklyuk biztosította a félhomályt. A házhoz csatlakozott a marhaól a jászollal, hidlással és szénatartóval, mely a család fiatal férfi tagjainak hálóhelyéül is szolgált. A XVIII. században még általánosan dívó faházak helyett a XIX. században jobbára földből vert házakra jutott csak. A fazsindelyt a zsupp, a szalmatető váltotta fel. Ezekben az egészségtelen, a higiénia minimumát is nélkülöző (árnyékszék az egész faluban nem volt, a trágyadomb a házzal szemben, az istálló bejáratánál) lakásokban élték le a jobbágy, zsellér nagycsaládok egész életüket. A XIX. század közepén Salgótarjánban a telkes jobbágyok körében szinte általános még a há^kö^össég. A házközösség (a nagycsalád) feje a gazda. A gazdának a család felnőtt tagjai fölött is felügyeleti joga, parancsoló hatalma volt. Ő gondoskodott a mezei munkáról, ő szabta meg a nagycsalád tagjainak munkakörét, ő fizette az adót és a párbért és ő kezelte a közös jövedelmet. Jogilag képviselte a családot. Reá hárult ugyanakkor a gabona, a sertés, a szarvasmarha, a termelőeszközök beszerzése, neki kellett biztosítani az éléskamrát, a család felnőtt tagjainak ruházatát is. A családfő, a gazda ősi patriarchális kiváltságokkal bírt. Felelős volt nemcsak a család életének fenntartásáért, hanem az egész család erkölcséért is a közösség előtt. A gazdasszony, a gazda felesége, a család háztartását vezette, az apró jószág, az éléskamra, a só, liszt, szalonna fölötti intézkedés tartozott gondja és felügyelete alá. Egyedül ő sütött, főzött úgy, hogy a fiatalabb asszonyok nem is igen tanultak meg főzni. Ez az ősi rend a szűkös életnek szabott keretet, a formák zártságával tette lehetővé és biztosította, hogy az egy vérből való egymásrautaltak a közös munkából szegényesen fenn tudják magukat tartani. E körben mindenkinek megvolt a helye, munkája és szinte kasztszerű rangja. Kötelességeiket ősi, évszázados íratlan törvények szabályozták. Kíméletlen vastörvények voltak ezek, melyek a szentimentalizmusnak nem adtak helyt, mert nem engedte meg ezt a zord élet. E patriarchális rend áthatotta a jobbágy családok mindennapi életét. A férfiak előjogát még az étkezés rendje is tükrözte. A közös tál körül az asztalnál csak a férfiak ülhettek s fakanalaikkal kanalazták az ételt. A nők a férfiak hátamögött álltak és azok vállán keresztül nyúlhattak csak a tálba. Az aprócsaládok - a gyerekek - hasonló rendszer szerint a lócán vagy a ház földjén elhelyezett közös tál köré gyülekezve ettek. A jobbágycsaládok étrendje általában a következő volt: szántástól Szent Mihály napig (szeptember 29-ig) naponta háromszor étkeztek. Télen általában kétszer, itatás után délelőtt 8-9 óra között és délután 4—5 óra között. A húsvét előtti negyvennapi böjtöt szigorúan betartották, ekkor csak egyszer ettek főtt ételt - világgyújtáskor. A reggeli általában aludttej sült krumplival, fokhagymával, kenyérrel, a tehetősebbek esetében szalonnával.