Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

időszakában Gömör megye császári megyefőnökeként működött. A dinasztiához való hűség biztosította a Jankovích család felfelétörését.

2 Az értelmiséget a község plébánosa, Baross Pál, a község kántora és hites jegyzője Bucsánszky Pál, továbbá az uradalom tiszttartója Zsiska Gáspár képviselték. A múlt század közepi írásos emlékek szerint írni-olvasni is csak ők tudtak. A község lakosságának túlnyomó többsége teljes analfabéta volt, egy-két jobbágy vállalkozott csak arra, hogy a hivatalos iratokra megpróbálja a nevét felvésni.

3 A későbbiekben jelentős ipari centrummá fejlődő Salgótarjánban a múlt század közepén még csupán négy kézműves család élt. Az uraság kovácsa, pintérje, molnárja, továbbá egy Kristóf István nevű meg nem határozott iparűző. A falu urasági kocsmájában zsidó kocsmabérlők váltogatták egymást. „Megyei embere" is volt Salgótarjánnak, Liki Antal zsellér, útkaparó, később negyedtelkes jobbágy személyében.

4 A falu lakossága korszakunk kezdetén szinte kizárólagosan jobbágy. Az úrbéri telkesjobbágyok és úrbéri zsellérek mellett zömmel már majorsági zsellérek és cselédek. AXIX. század közepén a telkes-jobbágy családnevek közül a legnépesebbeketa Ponyi, Herczeg, Godó, Benkő, Huszár, Földi, Urbán, Nagy, Balgóczky, Berta „hadak" adták. A telkes jobbágyok között találjuk a Langár, Kökény, Borsovicz és Bolla családokat is. Az úrbéri telkes jobbágy családnevek - az egy Bolla név kivételével - a XVIII-XIX. században bekövetkezett telekaprózódás következményeként megtalálhatók az úrbéri zsellér családnevek között is. A XIX. század közepén is gyakori még a családok elvándorlása következtében a családnevek eltűnése. Az 1844-es dikális összeírásban például féltelkes jobbágyokként szerepeltek Salgótarjánban a Tóth és a Kiss családok. Négy év múlva már egyik család se élt Salgótarjánban, helyettük ugyancsak féltelkesekként a Joó és a Kristóf családokat találjuk. Az elvándorlás, elszegényedés okaiként jelölték meg pl. a következőket: „Házát a víz elvitte" - „Lova megdöglött" - „Ökre elveszett" - „Juhát a farkas megölte" - „Fia szolga lett" - „öccse szolga lett" - „Hazátlan zsellér lett". Az úrbéri zsellérek mellett azonban jellegzetes majorsági zsellérnevek is találhatók, mint pl. az Angyal, Boros, Balázs, Olaj, Révai, Vincze. A jobbágyfelszabadítás után megjelenő agrárproletár családok - a Telek, Jancsár, Hoderniczky, Straska, Gulyás, Kollár, Szikszay, Radics - is többségükben régóta Salgótarjánban élő majorsági zsellér és cseléd. A családnevek alapján megállapítható, hogy a falu úrbéres jobbágyai és zsellérei kizárólag magyarok, akiknek ősei a XVIII. századtól kezdve bizonyítottan Salgótarjánban éltek. A majorsági zsellérek és cselédek között található szlovák eredetre utaló nevek azt mutatják, hogy az uradalom a Salgótarjántól északra elterülő szlovák nyelvterületről is toborzott munkaerőt. Salgótarjánban az 1828-as országos összeírás során 123 családtaggal 58 adófizetésre köteles személyt írtak össze. A dicáüs összeírásokban 1836-ban 49,1843-ban 90,1844-ben 85,1848-ban pedig 72 adófizetésre kötelezett személy szerepel. Az adózók közül telekkel rendelkező jobbágy 1828-ban 29, 1836-ban 37, 1843-ban 38, 1844-ben 42.