Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

E hagyomány ápolója - az 1960-tól antológiaként megjelent és 1967-ben évi négyszeri megjelenésű folyóirattá vált - Palócföld is, amelyet az évek során a megye határain kívül is megismert az irodalomkedvelők széles tábora. 1968-as évfolyamát a Magyar Rádió is bemutatta hallgatóinak: „...A Palócföld érthető lokálpatriotizmussal - elsősorban saját megyéjével foglalkozik. írói többnyire a megye szülöttei vagy lakosai. Ez így önmagában sem lenne kevés, ám a szerkesztők és a szerzők jó érzékkel a helyi problémákat is, ma már kötelező szinten, országos szinten elemzik, írják meg, vagyis nem valamiféle vidéki dilettantizmusról van szó, nem olyan szerzők társulásáról, akik kimaradtak a fővárosi lapokból, hanem olyanokról, akik egyébként is rangos nevek és különösen szeretik, ismerik szűkebb hazájukat, és ezt a színvonalat és ügybuzgalmat érezzük legfontosabbnak : a vidéki, nem vidéki vitát is eldöntőnek. A provinciákból is lehet, sőt kell korszeiű, magas szintű műveltséget csinálni..."

42 önálló színtársulata nincs a városnak - nem is „érett" még rá - de sokat lépett előre - a munkásszínjátszás gazdag hagyományai ellenére is - gyökértelen s^inhá^i kultúra alapjainak megteremtése terén. A József Attila Művelődési Központban az 1967. szeptemberéig tartó időszakban kezdődött meg a közönség színházhoz „szoktatása". Ekkor még főleg egyedi előadásokkal jelentkeztek a színházak, a világhírű Pécsi Balett-tői a Déryné Színházig. így valójában az első teljes „bérletes évad" az 1967/68-as volt, amelynek során a Szolnoki Szigligeti Színház második otthonra talált Salgótarjánban, és megkezdődött a Debreceni Csokonai Színház operatársulatának rendszeres vendégszereplése is. Két együttes teljes repertoárját láthatja tehát Salgótarján közönsége a tízhónapos színházi évad során. A műsort ifjúsági előadások és az úgynevezett kamaraszínpadi előadások egészítik ki, amelyek főleg az értelmiség igényeit hivatottak kielégíteni. 1969-ben 57 színházi előadást 26 015 néző tekintett meg. (Zalaegerszegen 28 előadást 14 297 néző, Ózdon 7 előadást 4120 néző látott.)

43 A komoly jenének sem jelentős hagyománya, sem jelentős tömegbázisa nincs Salgótarjánban. A zeneiskolában és az ének-zenei tagozatú általános iskolában oktató zenepedagógusok jól képzett szakemberek, munkájuk gyümölcseként várható ugrásszerű fejlődés e területen. Erre biztosíték a zeneoktatásban részesülők számának állandó emelkedése, (a zeneiskolának az 1969/70-es tanévben 370 tanulója volt) a növendékeknek a megyei és országos ifjúsági zenei versenyeken elért nem egy kiemelkedő szereplése és az ifjúsági hangversenyek látogatottsága. Az együttesek, csoportok közül szép reményekre jogosít - a közelmúltban, zömmel a zeneiskola tanáraiból és továbbképzős növendékeiből alakult - Városi Szimfonikus Zenekar, a - csak fiúkból álló - Városi Gyermekkórus, a - kiváló szakmai felkészültségű - Pedagógus Kórus és a József Attila Művelődési Központ Kamarakórusa. Kedves színfoltjai a város kulturális életének - az ünnepélyekről nélkülözhetetlennek tetsző - patinás fúvószenekarok, a veterán énekeseket is felvonultató Bányász Férfikar és a több mint húsz esztendeje működő Üttörőzenekar. Az „új" művészeti ágak közül legtöbb sikert a fotóművészet terén produkált a város,