Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

Kultúra, művelődés Egy települést várossá minősítő tényezők, az úgynevezett „központi szerepkörök" sorában - mint a sokféle városfogalom mindegyike elismeri - megkülönböztetett jelentőségűek a kulturális viszonyok. Noha a kultúra fogalmának is több - tágabb és szűkebb értelmezése ismeretes, a marxista igényű definíciók közös jegyeként fenntartás nélkül elfogadhatjuk, hogy a kultúra - melynek középpontjában az ember anyagi és szellemi tevékenysége áll - társadalmi jelenség, a közösségben élő ember életfolyamatainak egyik mozzanata, velejárója, s mint ilyen meghatározott kapcsolat- és tevékenységrendszert, magasfokú szervezettséget tételez fel. Valójában e szervezettségi szint alapján jellemezhető a „városkultúra", amelynek kialakulásában a társadalmi és gazdasági viszonyokon kívül a helyi adottságoknak, a múltban gyökerező hagyományoknak van a legfontosabb szerepük. A felszabadulás után alapjaiban megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok teremtették meg a kulturális fejlődés lehetőségét is. E fejlődés lényegében 1949 után terebélyesedett ki, s alakult át szocialista kulturális forradalommá.

1 A kulturális forradalom programjának megvalósításához közel sem azonos „felkészültségi fokon" kezdtek hozzá a magyar városok. Salgótarjánt - amely 1950-ben, politikai és gazdasági adottságainál fogva megyeszékhely lett - mondhatni „felkészületlenül" érte e sodró erejű változás, hiszen a felszabadulás előtt nem alakultak ki a városi életmód legelemibb feltételei sem. Nem jött létre a kor színvonalán álló városszerkezet, egyoldalú, szegényes művelődési intézményhálózat fejlődött ki. Alacsony volt a lakosság átlagos iskolai végzettsége, hiányzott a létszámában és hatásában is számottevő értelmiségi réteg, - s bár a munkásság jelentős kulturális fórumokkal rendelkezett - nem volt a kulturális életnek sajátos, városias arculata. A városszellem kialakulását károsan befolyásolta a lakónegyedek, városrészek, kolóniák, egyes rétegek egymástól való tudatos elkülönítése. Salgótarjánnak nem volt egységes, jellemző stílusú, esztétikus városképe. „Sehol nem volt olyan undok, szánandóan kisszerű és gyűlöletesen jellegtelen az építészeti múlt, mint Salgótarjánban, a magyar bányatelepek proletárnegyednek túlságosan vidéki, paraszttelepülésnek túl sivár valóságában. Városnak földszintes, kisszerű és rendezetlen, falunak hatalmas, levegőtlen és embertelen - ilyenek voltak ezek a se falu, se város bányatelepek..."

2