Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

dóriképpen nem jelent kielégítetlen lakásigénylőt. A faluhoz kötő szálak nem szakadtak még el. Salgótarjánban hagyománya van a munkahely és lakóhely közötti ingázásnak. A népesség egy része már a felszabadulás előtt is lakóhelyétől távol dolgozott. A salgótarjáni munkások egy részének kétlaki jellegét átmenetileg a földosztás is erősítette. A nehéz körülmények között élő nógrádi munkásoknak, a bizonytalan és változó lehetőséget biztosító bánya és nagyüzem mellett, a biztonságosabb létalap megteremtéséhez szüksége volt a megélhetést önmagában nem nyújtó földre. Az évtizedekig berögződött kétlaki élet kötelékeinek elszakításához egyrészt nincsenek meg tömeges méretekben a feltételeink, másrészt néhány vonatkozásban a szocialista iparosítás menetében is újratermelődtek a faluhoz való kötődés szálai. A munkaerőt igénylő üzemek kedvezményesen és a lehetőségekhez képest kényelmesen megoldották, és természetesen jelenleg is megoldják a munkahelyre való rendszeres szállítást. A községekben rendkívül nagy szükség van az iparban dolgozó családfő családtagjainak munkájára, az asszonyok jelentős része a termelőszövetkezetekben dolgozik. Számottevően növelik a család anyagi bázisát a népgazdaság két ágából egy időben nyert bevételek. A társadalom és az egyén részéről egyaránt jelentkező okok láncolata tehát továbbra is fenntartja a Salgótarján környéki községekben a kétlaki életformát, annak előnyeit és hátrányait. A szocializmus építésének húsz éve alatt a város politikai és gazdasági életében bekövetkezett változások Salgótarján lakóinak és a Salgótarjánban dolgozóknak számnövekedése mellett jelentős lakosságon belüli átrétegződést eredményeztek. A folyamat alapvonásait nyomon kísérve az átrétegződés két legfontosabb mozzanatát kell kiemelnünk: a város lakosságának változott a népgazdasági ágankénti és módosult a társadalmi osztályok szerinti szerkezete. A mezőgazdaságból, a felszabadulás előtt is egyértelműen ipari városnak, munkásvárosnak számító Salgótarjánban 1949-ben a lakosság 1,8 %-a, a keresők 1,9 %-a élt. 1960-ig ez az arány, s a mezőgazdasági népesség száma tovább csökkent. 1960-ban 378 fő az összagrárnépesség, ez a szám a város lakóinak 1,4 %-át jelenti, 203 fő a mezőgazdasági kereső, a keresők 1,3 %-a.

64 Az 1951-ben megalakuló salgótarjáni termelőszövetkezet Sóshartyánhoz való csatlakozásával gyakorlatilag elhanyagolhatóvá vált a mezőgazdasági népesség Salgótarján város társadalmi-politikai életében játszott szerepe. A szocialista gazdaságfejlődés folyamatában megerősödött, ugyanakkor a városiasodás követelményeinek megfelelően más népgazdasági ágak aránynövekedésével harmonikusabbá vált Salgótarján munkásváros jellege. 1949-ben a lakosság 65,7 %-a, a keresők 61,2 %-a tartozott az iparhoz és az építőiparhoz, s a lakosság 32,5 %-a, a keresők 36,9 %-a a népgazdaság más ágaihoz.

65 A megyeszékhely politikai, államigazgatási, kulturális, egészségügyi igényeinek kielégítése, az életszínvonal okozta átrétegződés következtében az 1949-es arányok 1960-ra a következőképpen módosultak: Az összlakosság 59,4 %-a és a keresők 54,7 %-a ipari és építőipari kategóriába, a népesség 39,2 %-a és a keresők 33,0 %-a a népgazdaság más ágaihoz sorolható.

66 Az ipari lakosság számszerű növekedése