Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

A párt és kormány vezetésében a gazdaságpolitika hibáinak valóban mély felismerése csak az MSZMP 1956 decemberi határozatában és annak alapján kialakított programban történt meg. Az 1957-es program megvalósítását nehezítette, hogy az előzetes hibák - részben éppen a gazdaságpolitika tévedései - talaján kibontakozó ellenforradalom politikai és gazdasági következményei tovább növelték a feladatokat. 1956-ban az országos helyzetnek megfelelően a Salgótarján nagyüzemeiben is jelentősen visszaesett a termelés. Az Acélárugyár - már jelzett - 1955-ös 1938. évhez viszonyított 299,4%-os termelése 1956- ban 247,1 %-ra esett vissza. A Vasötvözetgyár az 1953-54-es áramkorlátozások után 1955-ben fellendülő termelése - 55921100% - 1956-ban újra visszaesett 4572 tonnára. Az öblösüveggyár az előző évekhez képest fejlődést jelentő 16 401 tonnás 1955-ös termelésről 1956-ban 14 142 tonnára csökkentette az előállított üveg mennyiségét.

26 A termelés mennyiségi csökkenésében a megfelelő teljesítmény nélkül kifizetett munkabérekben, a termelés szervezettségének hanyatlásában lemérhető következményein túlmenően a város gazdasági életében további negatívumokkal járt az 1956-os ellenforradalom. Az ellenforradalom utáni megsűrűsödött feladatokkal küzdő évek légköre nem volt alkalmas arra, hogy Salgótarján iparának fejlődési problémái az érdeklődés középpontjába kerüljenek. Az ellenforradalom kárainak következtében a helyes gazdaságpolitika talaján sem érett meg az idő arra, hogy teljes mélységében feltáruljanak a kapitalizmustól örökölt ipar szerkezetének, gyártmány struktúrájának elavult vonásai. 1957-1958 az ellenforradalom utáni konszolidáció évei. A konszolidáció kezdete egyben a gazdaságpolitika új szakaszát jelentette. Jellemzője: mennyiségi mutatók túlhajtása helyett rugalmasabb, megalapozottabb, egyben hosszabb távon eredményesebb elképzelések kialakítása. A konszolidáció újból gyors és nagyarányú energiaigény-növekedést jelentett, s ez a szénbányászat, ezen belül a nógrádi szénbányászat további fejlesztését tette szükségessé. 1957- től jelentősen nőtt a szénbányászat felújítására fordított beruházási keret. Az eddiginél nagyobb ütemben folyt a termelés korszerűsítése, az aknák rekonstrukciója. 1957 után gyakorlatilag megtörtént a bányaüzemek örökölt - de az ötvenes években már jelentősen enyhített - szociális, kulturális elmaradottságának a felszámolása. A bányászok anyagi és erkölcsi megbecsülésének bizonyítékaként többféle pótdíjat, juttatást vezettek be, amely jelentős mértékben kihatott a szénmedence - s ezen belül Salgótarján - általános életszintjére. 1964-re a Nógrádi Szénbányászati Tröszt elérte 1945 utáni termelésének és munkáslétszámának legmagasabb szintjét: 12 500 emberrel 3,8 millió tonna szenet termelt. Ugyanakkor azonban az önköltségszint 35%-kai haladta meg a bevételeket.

27 Salgótarján nagyüzemeiben az ellenforradalom utáni konszolidációt követően nyilvánvalóvá vált, hogy a termelés további fokozása és a termelési mutatók országos szinten tartása az előző évtizednél jelentősebb beruházásokat tesz szükségessé. A minőségi követelmények szintjének emelkedése szintén az erőteljesebb műszaki fejlődés igényét jelezte. A termelési technikával szorosan összefüggött a gyártmánystruktúra modernizá-