Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

A 30-as évek első felének sorozatos letartóztatásai nagy mértékben visszavetették, ha nem is szüntették meg teljesen a város munkásságának aktivitását. Jelentős megmozdulásra csak 1937-ben került sor, amikor egy részleges sztrájkot követően a bányászok követelték a sztrájk miatt elbocsátott társaik visszavételét. Feltehető, hogy követeléseiknek akartak nagyobb nyomatékot adni, és ezért dinamitköteget helyeztek el az egyik munkásnyúzónak ismert bányamester udvarán. Bár a robbantásra nem került sor, mégis Salgótarjánban 12 munkás bizalmit letartóztattak.

145 Ujabb sztrájkhullám 1939-ben következett be, amikor a kormányzat a szakszervezeti mozgalom „megtisztítása" ürügyén fokozott akciót indított a baloldali elemek ellen. Csendőrségi jelentések szerint 1939 júniusában már 6000 bányász sztrájkolt a szénmedencében és a mozgalom csak július 3-án szűnt meg, amikor 25-30 százalékos béremelést sikerült elérnie.

146 Jelentős megmozdulásra került sor ugyanekkor az üveggyárban is, a csiszolómunkások szüntették be a munkát és annak ellenére, hogy a Nemzeti Munkaközpont békítés céljából érkezett kiküldöttje - a követelések jogosságát elismerve - kérte, várják meg a legkisebb munkabérek hivatalos megállapítását (ez az akció akkor folyt országosan), 1300 munkás változatlanul sztrájkban maradt. Néhány nap múlva Knob Sándor országgyűlési képviselőjelöltnek, a GYOSZ ügyvezető igazgatójának közbenjárására a sztrájkoló munkások visszatértek munkahelyükre, de röviddel ezután újból sztrájkba léptek.

147 A salgótarjáni munkásság utolsó megmozdulására 1940-ben került sor. Az 1939-es választásokon megerősödött Nyilaskeresztes Párt, hogy helyzetét még jobban megszilárdítsa, demagóg hadjáratot indított a munkásság körében. Akciójuk azonban - szándékaik ellenére - túl jól sikerült, mert a munkásság, a nyilasoktól függetlenül követelni kezdte a bérek 30 százalékos megemelését. Október elejére már közel tízezren állottak sztrájkban. A kormány ekkor erélyes intézkedésre szánta el magát. Több karhatalmi egységet küldött Salgótarjánba, s így október 10-én már több, mint 800 bányászt tartottak fogva a laktanyában. A miskolci katonai törvényszék gyorsított eljárással 26 bányászt ítélt hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönbüntetésre. A béreket viszont csak 7%-kal emelték.

148 A város munkásságának itt elmondott megmozdulásai mindig élénken foglalkoztatták a megye és a város vezetőit is. Mindig rá kellett ugyanis döbbeniök, hogy az a nagylétszámú tömb, mely a város lakosságának legjelentősebb százalékát tette ki, előbb-utóbb meg fogja elégelni azt a vezetést, amely a kisebbség, a kiváltságokkal elhalmozott úripolgári rétegek befolyásának biztosítása révén a hazai fasizmus szekerét tolja. Sokat persze nem tehetett a város vezetősége sem a munkásság aktivitása ellen. Fenyegetőzhetett „a legkíméletlenebb szigor" alkalmazásával, szórhatott rágalmakat a kommunistákra, tehetett látszatintézkedéseket - mint amilyen pl. az ínségmunkák szervezése volt ígérhetett jobb kereseteket, szervezhetett karitászt, segítségül hívhatta az egyházak befolyását és igénybe vehette az állam erőszakszerveit is: Salgótarján munkásságát nem sikerült elnémítania, aktivitását nem sikerült megtörnie és végeredményben nem