Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

GAZDÁLKODÁS A VÁROS JAVAIVAL. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI PRÓBÁLKOZÁSOK Részben a polgármester tevékenységének vázolt jellegzetességéből is ered az a tehetetlenség és koncepciótlanság, amely megmutatkozik abban, ahogyan a város a rendelkezésére álló anyagi erőket az évek folyamán felhasználta. Igaz, el kell mondani, hogy Salgótarján sosem állt jól anyagiakban: földje, egyéb vagyona nem volt. Jellemző, hogy pl. 1942-ben is csak a következő bevételi forrásokból fedezhette szükségleteit: vigalmi adó, szesz- és sörfogyasztási adópótlék, forgalmiadó-részesedés, ingatlanátruházási illetékek, általános kereseti adó, késedelmi kamatok, végrehajtási díjak, a temető bevétele és a mozi utáni részesedés. Ezek a jórészt közigazgatási jellegű bevételek nem bizonyultak elegendőnek a minimális szükségletek fedezésére sem: a kiadások jelentős százaléka fedezetlen maradt (20-27 %-ban). Ezért változatlanul fontos bevételi forrás maradt a múlt század óta egyre növekvő pótadó. Ennek aránya 1941-43-ban ugyan csak 35% volt, de 1944-re újra elérte a 60%-ot. Ez gyakorlatilag mindenkit megterhelt, hiszen az akkoriban meglévő számos adónem közül valamelyik mindenkit érintett. A rendkívül szűkre szabott költségvetési keretekből adódó hátrányokat aztán még fokozta az a tény, hogy a város vezetősége igen aránytalanul osztotta fel az előirányzatokat. Jellemző, hogy a városi adminisztrációval kapcsolatos tétel, az irodai szükségletek öszszege 1922-ben pl. ötszöröse volt az egészségügyi előirányzatnak, de több volt a beruházásra szánt összegnél is. Ugyanígy alakult a helyzet 1923-ban is. 1941-ben a költségvetés 10 millió 10 ezer 987 pengős összegéből csak 68 ezer 485 pengőt (tehát 6,5%-ot) tettek ki a közoktatásügyi-közművelődési kiadások; az 1943 évi 893 ezer 201 pengőből pedig 95 ezer 304 pengőt (11%-ot). A viszonylagos javulást részben az magyarázza, hogy már ebben az összegben szerepelt az egyházak és a leventemozgalom támogatására szánt öszszeg is.

105 A polgármester és a város vezetői előtt sem volt azonban ismeretlen az a tény, hogy Salgótarján, mint város, rendkívül elhanyagolt állapotban van, a többi magyar városhoz képest sokkal több és súlyosabb feladatot kell megoldania. Ezért 1929-ben kimondták, hogy a költségvetésben rendelkezésre álló fejlesztési összegeket jobban kell összpontosítani, csökkenteni kell továbbá az adminisztrációs kiadásokat. A városszabályozási terv elkészítésére már korábban ki is írtak pályázatot, amelynek 50 millió koronás első díját Vargha László nyerte el. A pályázó nagyon helyesen mutatott rá, hogy Salgótarján földrajzi fekvése nem teszi lehetővé a városrendezés egyik, - főleg a nyugati országokban gyakorolt - módját, hogy a meglévő, elrontott állapotban lévő várost sorsára hagyva, mellette egy minden szempontból átgondolt városrendezési terv alapján egészen új várost tervezzenek. Salgótarjánban rekonstrukciós városfejlesztésre van szükség. A kitűnő, előremutató elgondolás azonban sajnos szertefoszlott, mikor a polgármester és munkatársai 1929-re elkészítették a távlati elgondolásokat nélkülöző, kisszerű, korlátozott városfejlesztési programot. Ez a terv vajmi kevés figyelmet szentelt a kommunális és kulturális létesítményeknek. Az ilyen jellegű elképzelései is meglehetősen ötletszerű-