Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

Ez a néhány mozzanat is jól érzékelteti, hogy a város földbirtokosai hogyan bántak embereikkel. Nem kevésbé ütközött ki náluk a feudális szemlélet és a végsőkig fokozott anyagiasság azonban akkor sem, amikor nem a munkássággal, hanem a város polgári lakosságával kerültek szembe. Köztudott, hogy a rendkívül nehéz lakásviszonyok nemcsak a munkáslakosságot sújtották. A városban lakó tisztviselők, alkalmazottak, értelmiségiek és egyéb kispolgári rétegek szintén érezték a lakáshiányból és a lakások rossz minőségéből eredő nehézségeket, annak ellenére, hogy az ország és a város vezetői igyekeztek kivételes elbírálásban részesíteni őket ezen a területen is. Már 1922-ben lehetővé vált bizonyos számú lakás felépítése. A Kereskedelmi Minisztérium a vidéki lakásépítési akció keretében póthitelt engedélyezett 12 db kétszobás és 18 db egyszobás lakásból álló „lakótelep" építésére. Feltétele ennek az volt, hogy az előirányzat felét, 3 millió Koronát a városnak kellett volna fedeznie, a másik felét 25 évi törlesztésre kapta volna. Köteles lett volna továbbá a város az építkezések részére ingyen telket biztosítani és azt közművesíteni. Függetlenül attól, hogy a súlyos feltételek miatt a terv nem valósult meg, jellemző a minisztériumnak az a kikötése, hogy az épülő lakások 50 százalékát tisztviselőknek kell adni. Csak évek múlva, 1929-ben adhatta hírül a helyi lap, hogy elkészült a város első „bérpalotája". Ez a palotának éppen nem nevezhető épület nem újonnan készült, hanem a volt járásbírósági épületből alakította át a Kilczer-Vehovszky féle építési vállalkozás. Az egész épületben 20 lakást alakítottak ki, melyből kettő háromszobás, tizennyolc pedig kétszobás. Az egész épületben mindössze két fürdőszoba volt található. S hogy ennél az épületnél sem a munkásság lakásproblémájának a megoldása volt a cél, világosan kimondta a cikkíró: „e ház előreláthatólag keresett helye lesz városunk intelligens társadalmának."

54 Ez a néhány lakás azonban távolról sem volt elegendő egyik réteg problémáinak a maradéktalan megoldására sem, maradt a családi ház építésének a lehetősége - természetesen csak azok számára, akiknek anyagi helyzete ezt lehetővé tette. A földbirtokosok észrevették, hogy ez rendkívül jó üzletnek ígérkezik számukra és így kezdetét vehette a parcellázás. Szilárdy 121 parcellát engedett át (ennek összes mennyisége 15 hold 200 négyszögölet tett ki), amelyért összesen 41 ezer 160 pengő megváltási árat számított fel. Ebből 1931. április l-ig a juttatottak már közel 19 ezer pengőt befizettek. Mint Szilárdy kimutatta, 1941-ben már csak mindössze 801 pengő 18 fillér tartozása volt az új háztulajdonosoknak (tehát a teljes összegnek alig 2 százaléka), mégis azonnali intézkedést kért a polgármesteri hivataltól. A polgármester határozott, hogy 3 héten belül minden érdekelt fizesse ki adósságát, mert ellenkező esetben „kimozdítása iránt" fog intézkedni. így a másra nem használható csekély földterület után járó, szinte ingyen kapott jelentős pénzösszeg utolsó kis részletét is sikerült Szilárdynak bevasalnia az érdekeltektől.