Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)
gében már az eddig elmondottak meghatározzák. Az a tény ugyanis - és erre majd még a későbbiekben is visszatérünk, - hogy a nagybirtokos Nógrád megye e városában is fenn tudta tartani pozícióit a feudalizmus maradványait őrző földbirtokos-úri réteg, jelentős mértékben befolyással lehetett továbbra is a város életét meghatározó politikára. A földbirtokosok különben termelésük során nem használták ki sem a piac, sem a technika nyújtotta lehetőségeket, gazdálkodásuk a 20-as évektől már egyáltalán nem nevezhető korszerűnek. Ennek jellemzésére elég legyen megemlíteni a következő néhány adatot: az összes szántóterületnek, tehát 1594 holdnak 1935-ben 20 százalékát, tehát 335 holdat trágyáztak, ebből azonban összesen 20 hold volt csak az, ami műtrágyát kapott, vagyis a szántóföldek alig 1,5 százaléka (ugyanakkor országosan 7,2 százalékot tett ki a műtrágyával kezelt földek aránya) 7 . Nem volt jobb a helyzet a mezőgazdasági üzemek technikai felszereltségével sem. Az összes igásfogatok száma 142 volt, a szekereké 190. Még gyérebben akadtak mezőgazdasági gépek: 1933-ban mindössze 1 traktor volt található a város területén, Szilárdy gazdaságában; 1938-ban összesen 3 aratógép működött (ugyancsak nála). Cséplőgép már inkább akadt: 1943-ban 7 géppel rendelkeztek a salgótarjáni földbirtokosok (itt is Szilárdy állt az élen 3 géppel). 8 Ha még figyelembe vesszük ehhez, hogy a város határában lévő szántóföldek sosem tartoztak a jóminőségű földek közé, akkor világosan láthatjuk, hogy ilyen körülmények között a város mezőgazdasága - termelésének súlyával - nem jelentett és nem is jelenthetett számottevő tényezőt Salgótarján gazdasági életében. Lényegében eltérő, bár sok vonatkozásban hasonló szerepet játszottak gazdasági területen a városban működő pénzintézetek. Az 1869-ben létrejött Salgótarjáni Takarékpénztár, az 1908-ban alapított Salgótarjáni Népbank és a korszakunkban életre hívott Salgótarján és Vidéke Hitelszövetkezet szilárd alapot nyújtott egyrészt ahhoz, hogy rajtuk keresztül a magyar finánctőke ne csak a nagyvállalkozásokat, hanem a kisemberek tömegeit is kézben tartsa, másrészt ahhoz, hogy megteremtődjék a városban is az a réteg, mely szószólója a hazai finánctőke vezéreinek. Igaz, hogy a Hitelszövetkezetet leszámítva (mely az Országos Központi Hitelszövetkezet fiókja volt) a helybeli pénzintézetek egyike sem tartozott egyik hazai nagybank, illetve központ érdekeltségébe sem, mégis mind a ketten tagjai voltak a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (TÉBE), amely a magyarországi bankok legjelentősebb szervezeteként a pénzügyi életben, de az általános gazdasági vonatkozásokban és végső soron a kormánypolitika befolyásolásában is jelentős szerepet játszott. 9 A helyi bankok részvényesei és igazgatósági, valamint felügyelőbizottsági tagjai meglehetősen szűk körből kerültek ki, így a kifizetett osztalékok és jutalékok csak néhány, amúgy is jól rendezett anyagi viszonyok között élő egyén életszínvonalát emelték. Érdemes megemlíteni ennek érzékeltetésére, hogy a két nagyobb pénzintézet részvényesei részére kifizetett osztalék a pengő bevezetése utáni időben a Salgótarjáni Takaréknál 1929-1938 között részvényenként 4-6 pengő, míg a Salgótarjáni Népbanknál 1 pengő körül mozgott. Elképzelhető, hogy a részvényesek - kiknek többsége állást töltött be valahol - milyen jelentős mellékkeresetre tehetett szert, hiszen aránylag
