Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)
helyzetével és megszavazták a bányászszakszervezet létrehozását követelő határozatot. 1905-ben tíz tagú bányászküldöttség sürgette a belügyminiszternél a Bányamunkások Országos Szövetsége alapszabályai jóváhagyását. A bányatársaságok ellenállása következtében azonban a bányász-szövetségek az első világháború előtti időszakban nem jöhettek létre. 114 1900-1910-Íg terjedő évek a munkásosztály tényleges megszervezésének időszaka volt. Jelentős előrelépés a szociáldemokrata párt salgótarjáni szervezetének a létrehozása, még jelentősebb a munkásokhoz közelebb álló szakszervezetek megteremtése. E szervezetek a rendőri üldözés ellenére fennmaradtak. A küzdelem, melyet a munkások azok fenntartásáért a hivatalos szervekkel szemben folytattak, továbbá az ezzel együtt járó felvilágosító tevékenység a munkásság öntudatának növeléséhez vezetett. Az első világháború előtti időszak forradalmi hullámának tetőpontja 1905-1907-es évekre esett. 1905 márciusában először került sor sztrájkra a salgótarjáni Vasműben, kevés keresetükre és az állandó munkahiányra hivatkozva az előhengerészek szüntették be a munkát. A hengerészek sztrájkja nem terjedt ki az üzem egyéb dolgozóira és ennek következtében rövid ideig, mindössze 4 napig tartott. A vállalat bizonyos fokú béremeléssel leszerelte a munkásokat. 1906. június 24-én tört ki ennek az időszaknak legjelentősebb bérmozgalma a salgótarjáni szénmedencében. A sztrájk az Észak-magyarországi Kőszénbánya Rt. Albert-aknájában indult el, rövidesen azonban csatlakoztak ahhoz a szénmedence bányászai. A bányászok most is az alapbérnek 4 koronára való felemelését, a 8 órás munkaidőt követelték, mint fő követelést, de követeléseik között szerepeltek a gyermekek munkabérének 2 koronában történő megállapítása, a betegsegélyező és lakásügyek, továbbá a feljebbvalóktól követelt tisztességes bánásmód. A sztrájkot is az robbantotta ki, hogy a Társaság nagy összegű büntetéspénzt vont le a munkásaitól és nyugdíj előtt elbocsátotta az idősebb munkásokat. A sztrájkban - mely három héten keresztül tartott - mintegy 4 000 bányász vett részt. Leverésére most is katonai erőket vonultattak fel és a munkások és a katonaság között összeütközésekre került sor, melynek során egy munkás meghalt, 11 megsebesült. Salgótarjánban és környékén ostromállapotot rendeltek el. A katonaság megakadályozta, hogy bárki is megközelítse a bányatelepeket, így akarták a bányászokat kiéheztetni. A munkásszolidaritásnak szép példáját adták a községiek, amikor a csendőrblokád ellenére is igyekeztek telepi társaiknak élelmet juttatni. A munkásszolidaritás másik szép példáját adták azok a Liptó megyéből és Olaszországból hozott idénymunkások, akiket sztrájktörésre szántak a tőkések. Az ideszállított munkások azonban, miután meggyőződtek arról, hogy mire akarják felhasználni őket, kijelentették, hogy nem hajlandók dolgozni és hazautaztak. A sztrájkot 1906 júliusában elfojtották, 69 bányászt kitoloncoltak a medencéből, több száz munkást elbocsátottak, a vezetőket pedig lefogatták és vasra verve szállították át Balassagyarmatra. Az 1906-os nagy sztrájk hatása a bányamunkásság körében még az év végén is megmutatkozott, ugyanis az év második felében apró vadsztrájkok ütötték fel fejüket szerte a szénmedencében. 115
