Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

tikai erő az előtérbe. Megelőzte és a feltételeket megteremtette azonban az a félévszázados munka, mely a munkásság körében a szénmedencében lezajlott. A salgótarjáni munkásság szervezését, osztállyá érlelődését számos tényező akadályozta. A% akadályozó erők sorából elsőként a község munkásságának nemzetiségi, illetve nyelvi megosztottságát emeljük ki. Az érintkezést megkönnyítő közös nyelv hiányát szinte kiegészítették a szokásokból, életmódból, műveltségből adódó különbségek. Mindezek együttvéve nehezítették, hogy az azonos sorsú, azonos célú és azonos érdekű munkások megtalálják egymás kezét. Mint Salgótarján lakossága ismertetésénél már arra kitértünk, az idetelepült lakosság nem tekintette otthonának, végleges letelepülési helynek Salgótarjánt. Az időszaki munkások mellett nagyon nagy volt azoknak a száma, akik csak egy-két évig vállaltak munkát s aztán siettek vissza őseik tűzhelyéhez. Harminc év kellett ahhoz, hogy letelepült, állandóan Salgótarjánban élő munkáslakosság alakuljon ki. A századforduló időszakától itt lakó munkások már nemcsak maguk, hanem családjuk, gyermekeik jövője szemével is nézték a várost és annak fejlődését. E természetes megosztó tényezők mellett a tőkések mesterségesen is igyekeztek további ékeket verni munkás és munkás közé. A feudalizmusban nyert gazdag politikai, szervezési tapasztalatokat felhasználva, szinte mesteri tökélyre emelték a kasztszellem kialakítását. A község munkásait acélgyáriakra, bányászokra, üveggyáriakra, vasöntvénygyáriakra osztották, mely Salgótarjánban nem munkahelyi meghatározás volt csupán, hanem társadalmi rangsorolás is. Az acélgyáriak pl. az első, a bányászok a negyedik helyen álltak ebben a rangsorolásban. A munkásságon belül is kiépítették a kasztokat. Külön, egymással nem érintkező, egymással társadalmi kapcsolatot nem tartó csoportokat alkottak az igazgatók, a tiszti állományúak, az altiszti állományúak, a munkások, a munkásokon belül előmunkások, szakmunkások, segédmunkások, napszámosok stb. E csoportok elszigetelését, egymással való szembeállítását, a külön kasztszellem kialakítását gazdaságilag, társadalmilag, szellemileg építették, mélyítették. A munkásosztály féken tartására, szervezkedésének megakadályozására a munkásosztály soraiba beépített spiclihálózattal gondoskodtak. E gorombáskodó senkikről, kiskirályokról, basákról a munkásvisszaemlékezések nagyobb gyűlölettel emlékeznek meg, mint magukról a tőkésekről. A mesterségesen kitermelt munkásarisztokrácia fékezte a munkásság szervezkedését, melynek legszebb példáját az acélgyári mesterien kiépített kasztrendszerhálózat igazolja. Hozzászoktatták a munkást ahhoz, hogy gyors előmenetelhez, anyagi haszonhoz jut, ha társaival szembefordul és az urak lakájává válik. A munkások megfékezésében, fegyelmezésében, szervezkedésük akadályozásában nagy szerepet játszottak azok a szociális intézkedések, melyeket a nagyüzemek a munkaerő biztosítása érdekében meghozni kényszerültek. A vállalatoknak munkáslakóházakat kellett építeni, hogy Salgótarjánba munkásokat tudjanak toborozni, ugyanakkor a mun-