Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)
az évben csak úgy tudták megoldani, hogy a községből 56 gyerek, a MÁV alkalmazottak gyermekeiből 38, összesen 94 gyerek a társulati iskolába iratkozott be. Ezáltal a bányatelep iskoláiban keletkezett túlzsúfoltság kapcsán a község kérni volt kénytelen az ezt szóvátevő tanfelügyelőséget, hogy tűrje meg átmenetileg a helyzetet s ígéretet tettek a következő évben egy újabb tanterem és tanerő beállítására. Az iskoláztatás, a gyereknevelés körében tapasztalható nagyfokú nemtörődömség nem csak a gazdasági lehetőségek hiányával magyarázható, hanem lényegében a kultúrpolitika része volt. Ezt bizonyítják azok az intézkedések, melyek a község vezetőinek tevékenységét e körben meghatározták. 1885-ben az alispán rendeletet hozott javítóintézetek felállítására. Maskovics Márton, községi képviselő, római katolikus lelkész azzal utasította el az üggyel való foglalkozást, hogy a képviselő-testület nem ismerheti a növekvő munkásnépesség családi belviszonyait és így az egész kérdést javasolta a szegényügyi bizottságnak átadni. Ugyanakkor Salgótarjánban napirenden voltak azok a problémák, melyeket éppen a javítóintézetekkel, illetve a gyermekekkel való fokozottabb törődéssel lehetett volna csak megoldani. E problémák közül a század végén már élesen jelentkezett a cigánygyerekek iskoláztatása. Kovács Nándor képviselő, római katolikus plébános azzal tért ki e kérdés elől „községben nagy számmal lakó cigánygyerekek a szülők közömbössége miatt nem részesülnek iskolai oktatásban, mivel kora csecsemőkoruktól kezdve erkölcstelen nevelésben részesülnek, a többi tankötelesekkel együtt oktatásuk emezekre káros erkölcsi hatású lenne". Megnyugszanak tehát azzal a megállapítással, hogy gondoskodni kellene azok külön taníttatásáról, de ebben az irányban még csak lépések sem történtek. Az iskola helyett rendőri intézkedéseket foganatosítanak a magukra hagyott gyerekek nevelésére. Kötelezik a szülőket azoknak az anyagi károknak a megtérítésére, melyet a felügyelet nélkül maradt gyerekek okoztak. E rendelkezésekből képet kapunk a salgótarjáni grundok fiataljainak csínytevéseiről is, akik „vasúti sínekre köveket raknak, a vasúti kocsikat kővel dobálják, az átjárók korlátjait felnyitják, vasúti jelzőkhöz hozzányúlnak" stb. A szülőket a gyerekek garázdaságáért 2-100 forintos pénzbírsággal és behajthatatlanság esetén 12 órától 10 napig terjedő elzárásra is büntették. E rendőri intézkedések azonban nem oldották meg az iskolából kiszorult, magukra hagyott gyerekek nevelését. 81 A századforduló időszakára az iskolaügyben csak annyi javulás történt, hogy a római katolikus iskolában újabb tantermet és tanerőt állítotak be. Megnyílt az Egyesült Magyarhoni Üveggyár Rt. vállalati iskolája, majd pedig az evangélikus egyház is létesített egy egytanerős iskolát. A helyzet konszolidálásában azonban inkább az segített, hogy a századforduló után a tankötelesek számának rohamos növekedése megszűnt. 1902-ben 1 580 tanköteles járt iskolába, melyből az acélgyári iskolába 452-ten, az evangélikus iskolába 61-en, a bányatelepi iskolába 505-en, az izraelita hitközség iskolájába 161 en, az öblösüveggyáriba 60-an és a római katolikusba 341-en. Csökkent ugyan a beiskolázatlanok száma, de még mindig 100-150 tanköteles nem járt iskolába. Csökkent a zsúfoltság is, a római katolikus iskolában azonban még mindig 100-120 gyermeket préseltek össze egy tanteremben.
