Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

landor, lumpen elem is megtalálható volt. Ez bizonyos mértékig indokolta a bányatársaságok szigorát, azonban a munkásbeírókönyv adatai éppen azt bizonyítják, hogy a súlyos büntetések, megtorlások azokra vártak, akik helyzetük ellen merték szavukat felemelni vagy társaikat megszervezve, szembe mertek fordulni a nagyhatalmú társasággal. A bányák, ipari üzemek a későbbiekben annyira fegyelmezett és összetartó gárdája, évtizedeken keresztül alakult ki azokból, akik e felvett nagy tömegből megmaradtak, illetve a salgótarjáni telepeken otthonra leltek.

67 Hasonló elvek alapján történt lényegében az acélgyári telep igazgatása is. Az acélgyár igazgatói Borbély Lajos, Jónásch Antal és Lipthay B. Jenő voltak korszakunkban. Az acélgyári telepek életében nagyobb szerepet kapott a munkásság helyhezkötésére való törekvés. A szigorú katonai fegyelmet a kasztrendszer kiépítésével helyettesítették, amelynek csúcsán az acélgyár igazgatója állt, alsó lépcsőjét a segédmunkások alkották. A telepeken a külföldi szakmunkások, előmunkások kiemelt kasztot képeztek. A TELEPÜLÉS KÉPÉNEK ALAKULÁSA A kiegyezéstől a világháborúig bekövetkezett fejlődést tükrözi a község költségvetésének alakulása. 1850-ben Salgótarján község összbevétele mindössze 24 forint volt, mely a rét haszonbérből és a malom hasznából származott. 1873-ban a költségvetés összegét és tételeit tekintve is még falusi költségvetés. A bevételek mindössze 2347 forintra rúgtak és a fejlődő község pl. az új községház építésével olyan nagy terhet vállalt, hogy a következő évben 7 269 forint kiadási többlet mutatkozott. 1873-ban bekövetkezett gazdasági válság nehézzé tette a község gazdasági életét. A hiány pótlására elsőízben irányoztak elő pótadókat. Az állami egyenesadó összege 62 233 forint volt. Az állami egyenesadó minden forintjára 13 krajcár pótadót vetettek ki. A későbbiekben a községi pótadók egyre növekedtek és a legfontosabb bevételi forrássá váltak. A község bevétele ezzel jelentős mértékben függvényévé vált az adófizetők teherbíró képességének. A legfontosabb adófizetők az üzemek, melyeknek fizetésképtelensége nem egyszer teremtett nehéz helyzetet. A hetvenes években a Vasfinomító Társulat átiratban közölte, hogy a község mindaddig várjon a pótadó kivetésével, amíg kereseti adóját hivatalosan meg nem állapítják. A gazdasági válságra való tekintettel a Vasfinomító adóját elengedték és így a község nem vethetett ki pótadót a Társulatra. A község kérte, hogy a társulat méltányossági okokból járuljon hozzá a község költségeihez, amit az meg is tett és potom 100 forinttal hozzájárult. A képviselő-testület azonban nem tehetett mást, mint „köszönettel" tudomásul vette. A kezdeti időkben a kiadások is tipikusan falusi kiadások voltak. Ilyen tételek szerepeltek: az irodahelyiségek bére, az irodahelyiségek világítása, éjjeliőrök fizetése, törvénykönyv vásárlása, gyepmester fizetése stb. Nagyobb kiadást csak az új községház építésének folyamatos kiadásai és az új temető területének Szilárdytól történő megvásárlása jelentett.