Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

ugyanis rövid egy évtized alatt több mint 15 ezer kat. h. nógrádi szőlőt tett teljesen tönkre és húzta ki a talajt a legszegényebb zsellér-lakosság lába alól. A város lakosságának fejlődése a századfordulón megállt. Az 1900-as népszámlálás alkalmával 13 544, az 1910. évi népszámláláskor 13 726 lakost írtak össze Salgótarjánban. A növekedés tehát tíz év alatt az eddigi 3-4 ezerrel szemben mindössze 194, még a természetes szaporodás arányát sem érte el. Ez a lakosság azonban már jobbára állandó lakosnak számítható, letelepült, illetve letelepülésre törekszik. A századforduló után napirendre kerültek az illetőségi ügyek is. A régi bányász-, munkás-, iparos, kereskedő családok tagjai egyre gyakrabban kérték salgótarjáni illetőségük megadását. A lakosság mozgásának lecsillapodását, a letelepülés állandósulását bizonyítja továbbá az is, hogy míg a község férfi lakossága 1900-1910 között 184 fővel csökkent,(7158-ról 6 974-re esett vissza), a nők száma 378-cal nőtt, 6 394-ről 6772-re emelkedett. 1900-ban még 766-tal kevesebb nő volt Salgótarjánban, mint férfi. A XIX. század utolsó évtizedeiben ez az arány még ennél is rosszabb volt. 1911-ben azonban már csak 202-vel több férfi lakik Salgótarjánban. A letelepülésre, az egy helyben lakásra utal az is, hogy megnövekedett a 60 év fölöttiek száma. Míg 1900-ban mindössze 466 hatvan éven fölötti lakost írtak össze, az összlakosság mindössze 3,4%-át, 191 l-re az idősebb (60 év fölötti) lakosok száma 635-re, az összlakosság 4,6%-ára emlekedett. E rendkívül alacsony arányszám sajnos nemcsak az egyhelybenlakás hiányának a mutatója, hanem a munkássors mostohaságának, a munkásélet gyors elporladásának is a jelzője. Salgótarján népességi viszonyai tehát nem hasonlíthatók azokhoz a fejlődő városokhoz, ahol egy kialakult őslakos mag köré települt a később azzal asszimilálódó új lakosság. Az ipar kialakulása itt egészen új helyzetet teremtett. A régi falu teljesen felszívódott, eltűnt, beolvadt az új, elsősorban munkás, továbbá a gyárak vonzása következtében idetelepült iparos, kereskedő lakosságba. A bányászok, gyárimunkások megtelepedése, otthonratalálása elég sokáig - mintegy 30 esztendeig - váratott magára, ez lassította a község várossá fejlődését is. A lényegében csak a századfordulón megülepedő, állandósuló lakosságra várt a város képének, szellemi életének, kultúrájának kialakítása.

55 Salgótarján nemzetiségi képének alakulása szinte egyedülálló a magyar városok történetében. Az ipar vonzóereje új honfoglalást indított meg. Az Osztrák-Magyar Monarchia legkülönbözőbb vidékei mellett Európa majd minden részéből megindult a munkát, kenyeret keresők áramlása a kis nógrádi falu felé. Az éhség kényszere hajtotta a tarjáni völgybe a Tátrák aljából, a Stájer hegyekből, a Karavankák völgyeiből, Galícia mezőiről, Csehország, Morvaország városaiból, falvaiból ezt a soknyelvű, különböző szokású néptömeget. A falu magyar lakossága szinte eltűnt ebben az emberzuhatagban. A magyar szó ritkává vált a községben, méginkább a község területén lévő munkástelepüléseken. Az első évtized nagyarányú betelepüléséről és a falu nemzetiségi összetételéről jó képet ad a Salgótarjáni Kőszánbánya Rt. munkásbeíró könyve. (Megjegyezzük, hogy a Társasághoz felvett és így a bejegyzett munkások nemcsak Salgótarjánban, hanem a környé-