Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

teli-szerződéssel tehát a Salgótarjáni Palackgyárnak sikerült versenytársával szemben előnyt szereznie. A nemzetközi kartellben pedig együttesen biztosították, hogy az ország egész zöldpalackszükségletét a Hazai Mechanikai Palackgyár és a salgótarjáni üzem elégítse ki. A pengő-valuta bevezetésekor a vállalat alaptőkéjét a közgyűlés 300 000 pengőben állapította meg, melyet 7500 40 pengős névértékű részvény képviselt.

127 Az 1926. évi mérlegben a gyár ingatlanát és gépi berendezését 933 775 pengőre, készáru- és nyersanyagkészletét pedig 284 814 pengőre becsülték. Az ingatlanok és gépi berendezések értéke a rekonstrukció befejezése után 1 597 088 pengőre, a készáru- és nyersanyagkészlet pedig 901 336 pengőre emelkedett.

128 A mérlegekben azonban igen kedvezőtlenül alakult a hitelezők és adósok egyenlege, mely a vállalatnak, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-vel szemben való fokozatos eladósodását mutatta. A Salgó követelése 1927-ben 1 448 000 pengőre, 1928-ban pedig 2 350 000 pengőre rúgott.

129 Az üzem rekonstrukciója után — feltehetően a részvénypakett megváltozása miatt — a munka- és bérezési viszonyok némileg javultak a palackgyárban. Emellett kétségtelenül fontos tényező volt az is, hogy az üzemben 1926 óta egyre nagyobb számban dolgoztak szervezett munkások. Mikor a gyárat 1926. május 4-én üzembe helyezték, harminc szervezett munkás került a vállalathoz, akiknek munkaviszonyát a Magyarországi Üvegipari Munkások Országos Egyesülete kollektív szerződéssel akarta biztosítani. Steimetz Károly műszaki igazgató azzal tért ki a kollektív szerződés megkötése elől, hogy a központi igazgatóságtól erre felhatalmazást nem kapott, de kijelentette, hogy a gyárvezetőség a szakmunkásoknak 100 000—120 000 korona bért, lakást, világítást és tüzelőanyagot ad. Mivel az üzemi kolónia lakásai hamarosan benépesedtek, az újra üzembe helyezett fazekaskemence működtetéséhez Csehszlovákiából áttelepített munkások részére a vállalatnak 16 lakásos új lakóházat kellett építtetnie. A kádkemence félautomata gépeihez Salgótarján környékéről toboroztak munkaerőt, akik betanított munkásokból hamarosan szakmunkásokká váltak.

130 A salgótarjáni kályhagyár — teljes neve 1922 előtt: Hirsch és Franck, Budapest—Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde Rt. — anyavállalatának részvénytöbbségét 1917-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szerezte meg, és a két világháború közötti időszakban a 700 000 pengőt kitevő 10 000 db részvényének 80%-át kezében tartotta. A bank a részvénytöbbség birtokában a vállalatot érintő minden lényeges kérdésben magának tartotta fenn a döntés jogát, megbízottain keresztül valójában szinte közvetlenül irányította a gyárat. A bank, mint főrészvényes, szilárd anyagi bázist jelentett a vállalat számára, de a gyár üzletpolitikáját mindenkor össze kellett hangolni a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörébe tartozó más vasipari cégekével. 1922-től a Hirsch és Franck név lekerült a cégtábláról, a vállalat hivatalos neve: Budapest Salgótarján Gépgyár és Vasöntő Rt. lett.

131